iRace.hu

Mi történt eddig idén a BTCC-ben? - II. rész

E-mail Print PDF

Az előző részben a szezon kezdetéről esett szó, ami Brands Hatch Indy vonalvezetésén zajlott. Onnan a Donington Parkba távozott a mezőny, ahol majdan a WTCC is tiszteletét teszi.

 

A doningtoni forduló leginkább Jason Plato balesetéről marad emlékezetes. A Chevrolet Silverline versenyzője többször is bukfencet vetett miután elhagyta az aszfaltot, de szerencsére sértetlenül megúszta az esetet:



Az első Futam Honda győzelmet (Matt Neal) hozott sőt a dobogó legalsó fokára is egy Civic-es állhatott (Gordon Shedden). A második helyre Andrew Jordan ékelődött be közéjük, aki egy Vauxhall Vectrát terelget idén. A teljes futam elérhető itt:



A második futamon aztán Jordan bebizonyította, hogy még mindig győzelemre képes a Vectra. Mögötte szintén Vectrával James Nash ért célba, a bronzos helyre pedig újra egy Honda került. Ezt a futamot is megnézhetitek tetljes terjedelmében:



A harmadik futam kékoválos győzelmet hozott, de nem az új globális Focus szerezte az aranyat, hanem a második generációs „fóka”  Mat Jackson közreműködésével. Érdemes megnézni ezt a versenyt is, mert volt izgalom benne bőven:



(Első rész)

Az előző részben a szezon kezdetéről esett szó, ami Brands Hatch Indy vonalvezetésén zajlott. Onnan a Donington Parkba távozott a mezőny, ahol majdan a WTCC is tiszteletét teszi.

A doningtoni forduló leginkább Jason Plato balesetéről marad emlékezetes. A Chevrolet Silverline versenyzője többször is bukfencet vetett miután elhagyta az aszfaltot, de szerencsére sértetlenül megúszta az esetet:
http://www.youtube.com/watch?v=lEajnE1XaBo&feature=player_embedded

Az első Futam Honda győzelmet (Matt Neal) hozott sőt a dobogó legalsó fokára is egy Civic-es állhatott (Gordon Shedden). A második helyre Andrew Jordan ékelődött be közéjük, aki egy Vauxhall Vectrát terelget idén. A teljes futam elérhető itt:
http://www.youtube.com/watch?v=YlNRS4HsDLM&feature=related

A második futamon aztán Jordan megszívta magát és az élre repítette a Vectrát. Mögötte szintén Vectrával James Nash ért célba, a bronzos helyre pedig újra egy Honda került. Ezt a futamot is megnézhetitek tetljes terjedelmében:

http://www.youtube.com/watch?v=LvSCHtUAoRc&feature=related

A harmadik futam kékoválos győzelmet hozott, de nem az új globális Focus szerezte az aranyat, hanem a második generációs „fóka” Mat jackson közreműködésével. Érdemes megnézni ezt a versenyt is, mert volt izgalom benne bőven:

http://www.youtube.com/watch?v=5dKwDSZG5M0&feature=related