Az MSR Racing #60-as autója (A.J. Allmendinger, Justin Wilson, John Pew és Oswaldo Negri) vezetésével a Ford hármas győzelmet aratott.
A csapat tulajdonosa Michael Shank eddigi legnagyobb sikerét érte el, korábban sem ő, sem pedig versenyzői nem nyertek még a floridai egynaposon, pedig nem először álltak rajthoz így együtt.
A 2012-es verseny valószínűleg bekerül a klasszikusok közé, igaz most nem dőlt meg a legkisebb különbséggel megnyert verseny rekordja, de azért sokáig közel álltak hozzá. A második helyen a pole-ból induló, többek közt Allan McNisht is a soraiban tudó #8-as Starworks Riley-Ford végzett, megelőzve az MSR másik autóját.
A hajrában az MSR #60-as, a Starworks #8-as és Chip Ganassi címvédő #01-es (Scott Pruett, Memo Rojas, Joey Hand, Graham Rahal) Riley-jai küzdöttek egymással alig néhány másodpercen belül. A két Riley-Ford közül a Starworks diktálta sokáig az iramot, de a vége előtt mintegy két órával Allmendinger, hajmeresztő manőver után, meg tudta előzni McNisht:
(Már korábban is kakaskodtak)
A csata aztán hamar kétszereplősre olvadt. A #01-es az utolsó előtt tankolásnál elvesztette az egyes és a kettes fokozatokat, emiatt Pruett nehezen tudott elindulni a pitben, aztán még sikerült túllépnie a megengedett sebességet is, ez áthajtásos büntetést vont maga után. Számukra ezzel véget ért a harc. A váltó csere után a hatodik helyre jöttek vissza, és ott is fejezték be.
A Fordnak ez mindössze a negyedik 24 órás győzelme. Utoljára 1999-ben, a mostanában az ALMS-ben aktív Dyson istálló tudott nyerni. Érdekes, de az akkori autó is egy Riley-Ford volt. Igaz, az még a WSC/LMP korszak nyitott prototípusai, és nem pedig a mostani zárt Daytona Prototípusok (DP) közé tartozott.
Előzőleg nagy kérdés volt, mennyire lesznek ütőképesek az új Corvette DP-k, melyek a versenyt megelőző teszteken brillíroztak. Nos, versenykörülmények közt már korántsem muzsikáltak olyan jól.
A Suntrust autója, írd és mond, összesen 14 kört tudott megtenni. A „Vörös Sárkánynak” is becézett #99-es Bob Stallings Corvette (Alex Gurney, Jon Fogarty, Memo Gidley) sokáig jól ment aztán előjöttek a szokásos problémák, melyek a csapat hosszú távú versenyeit szokták kísérni. Ezúttal cserélniük kellett a hűtőt, a vízpumpát és volt egy kisebb balesetük is.
A #90-es Spirit of Daytona a Chevy gyári versenyzőivel (Antonio Garcia, Richard Westbrook, Oliver Gavin, Jan Magnussen) szintén bukdácsolt. Egy féltengely csere miatt kerültek közel 15 körös hátrányba.
Az Action Express Racing (AER) #9-es Corvettje (Max Papis, Joao Barbosa, Terry Borcheller, J. C. France) szintén sokáig jól ment, aztán náluk is kezdődtek a problémák. Futómű és más „apróságok” miatt rengeteg időt töltöttek a garázsban. Az AER #5-ös autója (Darren Law, David Donohue, Cristian Fittipaldi) az összes induló közül elsőként hajtott a pit-be és gyakorlatilag a rajtnál körhátrányba kerültek. Végül mégis ők végeztek a Corvettesek közül a legelőkelőbb helyen, méghozzá az ötödiken, a körülményekhez képest elfogadható kétkörös hátránnyal.
A GT kategóriát végig a Porschék uralták, de itt abszolút meglepetés született. A kategória két új modellje a Ferrari 458 Italia, és az Audi R8-as érdekes versenyt futottak. Előbbi pozitív, utóbbi negatív értelemben. Az R8-as GrandAm változata vagy nagyon gyengére sikerült vagy a csapatok voltak kritikán aluliak, de némi túlzással többet voltak a pálya mellett, mint az aszfalton.
Az egyik Risi 458-as (#63 Olivier Beretta, Andrea Bertolini, Toni Vilander) viszont szépen helyt állt. A végén lecsúsztak a dobogóról és ötödikek lettek, de sokáig igencsak szorongatták a 911-es armadát.
A győzelemért sokáig a tavaly GT bajnok #59-es Brumos (Andrew Davis, Hurley Haywood, Leh Keen, Marc Lieb), a tavalyi Daytona győztes #67-es TRG (Steven Bertheau, Jeroen Bleekemolen, Marc Goosens, Wolf Henzler, Spencer Pumpelly) és a kakukktojás #44-es Magnus Racing (Andy Lally, Richard Lietz, John Potter, Rene Rast) Porschéi küzdöttek.
A végén alig 9 mp volt a különbség a Magnus és a TRG Porschék között az előbbi javára! Az igaz, hogy Lally többszörös kategória győztes Daytonában, Lietz gyári Porsche versenyző, Rast pedig a 2011-es Supercup bajnok, de nagy nevek sok más 911-es esetében fellelhetők. A Magnus nemhogy Daytonában, de eddig még más versenyen sem nyert. Nincs is nagy múltjuk, 2010-ben alapította a csapatot John Potter. Igen emlékezetesre sikerült az első győzelem, de nemcsak a csapatnak. Lietz, Potter és Rast szintén először nyertek Daytonában.
Végeredmény
A befutó



