iRace.hu

A Dyson Racing első győzelme

E-mail Print PDF

Az ALMS prototípus szinten kevés izgalmat tud nyújtani az utóbbi években, de Road America kivétel. A hétvégén a sorozat, történek legszorosabb befutóját produkálta (2011 után újra) ezen a legendás pályán és idén először ünnepelhetett a Dyson Racing.

 

Az első összetett győzelemről van szó egészen pontosan, hisz Sebringben az ALMS értékelést megnyerték. A lényeg, öt verseny után végre nem a Pickett Racing Hondája nyert!

Guy Smith és Chris Dyson (Dyson Lola) a mezőny végéről kezdte a versenyt, miután problémájuk adódott a sebességváltóval az időmérőn. 9 kör alatt át is hámozták magukat a lassabb autókon, de ekkorra már Klaus Graf (Pickett Honda) 45 mp-el vezetett. Nem sokkal később beütött ménkű. A hűtővíz szivárgása miatt 4 kört vesztett Graf, előállt ugyanaz a helyzet, mint Lime Rock-ban.

Road America ugyan sokkal hosszabb, itt nem lehet oly egyszerűen visszavenni a köröket, ám a négyórás verseny bőven biztosított lehetőséget a felzárkózásra (no meg aztán a Honda izomból némileg gyorsabb a Lola-Mazdánál). Így is történt, két biztonsági autós periódus is volt a hajráig és ez Graf és Lucas Luhr kezére játszott.

20 perccel a vége előtt az utolsó sárga miatt Smith 13 mp-es előnye elolvadt, a Honda meg addig kb 3 mp-el jobb volt körönként. Nagyon komoly üldözéses verseny alakult ki a két P1-es között. A nagyobb sebesség ellenére a forgalom és a Lola számára kedvező sok egyenes miatt Luhr nem talált előzési pontot, mígnem az utolsó kanyarban előzhetett! A kijárati ívet talán egy picit szélesre vette, így a két autó egymás mellett száguldott a célvonal felé, de a Lola gyorsabbnak bizonyult s 0,083 mp-es előnnyel nyert!

Videót mellékeltem lentebb a 2011-es és 2010-es verziókkal egyetemben.

A P2-ben a Conquest Racing második győzelmét zsebelte be, a rivális Level 5 mindkét Hondájánál technikai problémák adódtak. Innen a nagy, kétkörös különbség.

A GT kategóriára sem lehetett panasz. Az elején a két Flying Lizard Porsche és a #4-es gyári Corvette diktálta az iramot, majd a két Porschéból a #45-ös (Jörg Bergmeister és Patrick Long) valamint a két gyári Corvette autózott az élen. A győztes azonban mégsem közülük került ki. A harmadik és egyben utolsó sárga alatt a GT mezőny nagyobbik része kiállt tankolni, nem úgy a két BMW.

Ez lett Bergmeisterék veszte. Az hogy nem lett kettős BMW győzelem a Corvette-nek köszönhető, az újraindítás után a #4-es (Olivier Gavin) összekoccant az #56-os „Bömivel” (Dirk Müller). Sőt, a #3-as (Jan Magnussen) meg Johannes van Overbeek Ferrarijával (Extreme Speed). Így esett hát, hogy a „kanárik” még a dobogóról is lemaradtak. Igaz, utóbbi incidenst a jövő héten még alaposan szemrevételezi a versenybíróság, és a Ferrari esetleg hátrébb kerül.

Következik egy Indycarral közös hétvége a rossz emlékű Baltimore-ban szeptember 2-án.

Végeredmény

2012

2011

2010