Nagy csend után végre kiderült hol lesz az ALMS szeptember 15-i versenye.
Már-már úgy tűnt, nem is lesz kilencedik forduló, de a rendezők végre megtalálták a keresett helyszínt.
A Virginia International Raceway (VIR) még sosem látta vendégül az ALMS-t, holott Amerika egyik legrégebbi épített pályájáról van szó. 1957-ben nyílt meg, de az is igaz, hogy 2000-es újranyitása előtt évtizedekig parkoló pályán „pihent”, egészen pontosan 1974-ben zárt be.
Összesen hat konfigurációja létezik, az ALMS közülük a leghosszabb, 4,1 mérföldes változatot fogja használni. Ezt versenykörülmények között még sosem vetették be. Az időlimit 4 óra lesz.
A VIR-t napjainkban elsősorban tesztelésre használják különösen a NASCAR csapatai. Ők Watkins Glenre és az Infineon Raceway-re keresik itt az ideális beállításokat.



