iRace.hu

Edwardsé a pól Daytonában

E-mail Print PDF

Carl Edwards és Greg Biffle rajtol majd az első sorból vasárnap a Daytona 500-ason.

 

A Roush Fenway Racing pilótái 46,216 illetve 46,371 másodperces időt futottak.

"Remek dolog így kezdeni az évet, hiszen a Roush Fenway idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját" mondta Edwards pályafutása 11. pólját követően.

Ez volt az első olyan kvalifikáció, melyen minden autó az idén bevezetett elektronikus befecskendezőt használta a régi karburátor helyett.

Biffle ugyan mindkét szabadedzésen a leggyorsabb volt, de akkor amikor igazán számított volna, csak a második legjobb időt érte el. Ők ketten a hétközi Gatorade Duel elnevezésű előfutam eredményétől függetlenül megtartják a rajtpozíciójukat, mindenki más számára döntő lesz ezek végeredménye. A tavalyi meglepetés győztes, Trevor Bayne autója 2011-ben csak a 40. helyen végzett a tulajdonosi pontversenyben, így számára a kvalfikáción létkérdés volt a jó köridő.

"Nagy megkönnyebbülés, hogy sikerült bejutnunk a mezőnybe" mondta Bayne, aki a kilencedik legjobb időt hozta össze.

A legnagyobb várakozással mégis Danica Patrick idejét figyelte mindenki. Az újonc hölgy a 29. időt érte el, ami azt jelenti, hogy a 17. helyről kezdi majd a csütörtöki két 150 mérföldes Duel közül az elsőt.

Clint Bowyer a 22. helyen végzett, de az autója az időmérőt követő bevizsgáláson túl alacsonynak bizonyult. Szankciókról egyelőre nem esett szó, de az idejét törölték, így a második előfutam utolsó helyéről rajtol majd.

Mint ismeretes, a Daytona 500 az egyetlen futam a naptárban, melyen nem a megszokott metódus szerint dől el az indulók sorrendje. A kvalifikáció az első sort határozza meg, a további pozíciókról a két előfutam dönt, melyben a kvalifikációs idők szerint felváltva kapnak helyet a pilóták. A garantált hely nélküli pilóták (Kenny Wallace, Dave Blaney, Joe Nemechek, Michael Waltrip, Bill Elliott, Mike Wallace, Robert Richardson Jr., Robby Gordon, és JJ Yeley.) számára nem lesz könnyű a 43-as mezőnybe bejutni. Érdekesség, hogy Blaney pontjait, melyekkel biztonságban lett volna, átcsoportosították Patrick autójához.

Jimmie Johnson illegálisnak minősített autójának ügye - a c-oszloppal támadtak formai problémák az inspekció során még múlt héten - is tovább bonyolódik. A Hendrick Motorpsort már előre bejelentette, hogy szerintük koncepciós eljárás folyik Chad Knaus-szal szemben, s amennyiben retorzióra kerül a sor, mindenképpen fellebbeznek. Ugyanis, állításuk szerint az autó bevizsgálását végző szakemberek csupán szemrevételezés alapján döntöttek, nem pedig az adott részhez illő sablon segítségével. Rick Hendrick az ESPN-nek elmondta, hogy a vizsgálat igen bonyolult, aprólékos - nagyjából 10 órán át tartó - folyamat, melyben közel 80 NASCAR tisztviselő vesz részt. Az autó minden paraméterét sablonokkal és mérőeszközökkel vetik össze a szabálykönyvben megadott specifikációkkal. Ezért nem érti, hogy miként lehet szemmértékkel felismerni milliméteres eltéréseket?

"Nem tűrhetjük, hogy valaki csupán annyival elintézze, hogy 'nem tetszik, ahogy kinéz'..." tette hozzá Hendick, aki elmondta, hogy mindez azért történik, mert Knaus tavaly szerencsétlen - csalásra utaló - megjegyzést tett, melyet mikrofonvégre kaptak. A NASCAR most így próbálja lejáratni, megrendszabályozni HM alkalmazottját. "Az esetet követő összes verseny után, a #48-as csapat minden autóját a NASCAR fejlesztési központjában vizsgálták meg. A kérdéses Chevrolet tavaly négyszer futott, s mindannyiszor átvizsgálták. A szerelőik pedig állítják, hogy semmilyen módosítást nem eszközöltek azóta, csupán új festékréteget kapott az autó."

"Baromság" reagált tömören Robin Pemberton, a NASCAR versenyprogramjának igazgatóhelyettese. "Mindenki azonos elbírálásban részesül, és azért dolgozunk, hogy senki ne juthasson illegálisan előnyhöz a többiekkel szemben, legyen szó 33 vagy 53 csapatról."


Az időmérő végeredménye:

PozNo.PilótaIdőSebességMárka
1 99 Carl Edwards 46.216 194.738
Ford
2 16 Greg Biffle 46.371 194.087
Ford
3 88 Dale Earnhardt Jr. 46.385 194.028
Chevrolet
4 9 Marcos Ambrose 46.392 193.999
Ford
5 13 Casey Mears 46.429 193.844
Ford
6 24 Jeff Gordon 46.439 193.803
Chevrolet
7 56 Martin Truex Jr. 46.472 193.665
Toyota
8 6 Ricky Stenhouse Jr. 46.472 193.665
Ford
9 21 Trevor Bayne 46.484 193.615
Ford
10 14 Tony Stewart 46.486 193.607
Chevrolet
11 55 Mark Martin 46.511 193.503
Toyota
12 48 Jimmie Johnson 46.524 193.449
Chevrolet
13 43 Aric Almirola 46.540 193.382
Ford
14 27 Paul Menard 46.542 193.374
Chevrolet
15 34 David Ragan 46.572 193.249
Ford
16 17 Matt Kenseth 46.573 193.245
Ford
17 39 Ryan Newman 46.578 193.224
Chevrolet
18 22 AJ Allmendinger 46.603 193.121
Dodge
19 2 Brad Keselowski 46.634 192.992
Dodge
20 29 Kevin Harvick 46.653 192.914
Chevrolet
21 20 Joey Logano 46.664 192.868
Toyota
22 15 Clint Bowyer 46.670 192.843
Toyota
23 31 Jeff Burton 46.686 192.777
Chevrolet
24 42 Juan Pablo Montoya 46.729 192.600
Chevrolet
25 5 Kasey Kahne 46.733 192.583
Chevrolet
26 26 Tony Raines 46.745 192.534
Ford
27 18 Kyle Busch 46.906 191.873
Toyota
28 1 Jamie McMurray 46.914 191.840
Chevrolet
29 10 Danica Patrick 46.939 191.738
Chevrolet
30 9 Kenny Wallace 46.981 191.567
Toyota
31 32 Terry Labonte 46.992 191.522
Ford
32 36 Dave Blaney 46.996 191.506
Chevrolet
33 51 Kurt Busch 47.031 191.363
Chevrolet
34 33 Elliott Sadler 47.054 191.270
Chevrolet
35 40 Michael Waltrip 47.076 191.180
Toyota
36 87 Joe Nemechek 47.081 191.160
Toyota
37 11 Denny Hamlin 47.089 191.127
Toyota
38 78 Regan Smith 47.105 191.063
Chevrolet
39 98 Michael McDowell 47.123 190.990
Ford
40 83 Landon Cassill 47.218 190.605
Toyota
41 38 David Gilliland 47.357 190.046
Ford
42 47 Bobby Labonte 47.363 190.022
Toyota
43 97 Bill Elliott 47.381 189.950
Toyota
44 37 Mike Wallace 47.405 189.853
Ford
45 30 David Stremme 47.560 189.235
Toyota
46 93 David Reutimann 47.560 189.235
Toyota
47 23 Robert Richardson 47.761 188.438
Toyota
48 7 Robby Gordon 47.814 188.229
Dodge
49 49 J.J. Yeley 47.884 187.954
Toyota