A Stewart-Haas és a Penske Racing is új neveket igazolt 2012-re.
Egész pontosan, csak a Stewart-Haas, ugyanis a Penske esetében csupán házon belüli átszervezésről van szó. Todd Gordon a 22-es rajtszámot viselő Nationwide csapattól kapta meg a bizalmat az előléptetéshez. Gordonnal Keselowski 5 győzelmet szerzett idén a Sprint Kupa előszobájának is tekinthető szériában. Kurt Busch távozása előtt szintén azt javasolta, hogy lehetőleg az istállón belülről válasszanak csapatvezetőt Steve Addington helyére, aki a szezon végével távozott is (Busch-t pedig elbocsátották), 2012-ben Tony Stewart autójával dolgozik majd.
Roger Penske valószínűleg jól döntött, hiszen egy évvel ezelőtt ugyanezt meghúzta már, s a váltás nagyon bejött. Akkor szintén az aktuális Nationwide-os csapatfőnök, Paul Wolfe került a Sprintben érdekelt #2-es autó mellé. A csapat három győzelmet szerzett és bejutott a Chase-be. Számára persze csak a körülmények változtak, a pilóta maradt, hiszen mindkét esetben Keselowskit látta, látja el tanácsokkal.
“Nem is tudom, hogy köszönjem meg a lehetőséget" - mondta Gordon. "Megtiszteltetés, hogy ilyen nagy múltú és jelenleg is sikeres csapattal dolgozhatom együtt."
Már csak pilótát kell igazolni az autóba, és kezdhetik is a felkészülést. Úgy hírlik David Ragan tárgyalásban áll az istállóval, de bizonyosat csak a jövő héten tudunk majd.
Stewartéknál is történt egy bejelentés. Az egykori sikerkovács, Greg Zipadelli újra a háromszoros bajnokkal dolgozik majd.
Zipadelli helye földrengésbiztosnak tűnt a Joe Gibbs Racingnél. Ennek ellenére, Stewart első hívására vette a kalapját. A következő szezonban a versenyigazgatói posztot fogja betölteni, illetőleg Danica Patrick mellett részidős szerepet is kaphat, mint csapatfőnök, a Daytona 500-on.
"A pályafutásom végéig maradhattam volna a JGR-nél, de elfogadtam az egyedüli ember hívását, akinek bármilyen körülmények között szívesen dolgozom" mondta Zipadelli, aki akár mind a tíz futamon elvégezné Patrick mellett a csapatvezetői feladatokat. "Jót tenne a közérzetemnek, ugyanis elvonási tüneteim vannak."
Zipadelli 1999 óta a 20-as JGR autó mellett dolgozott, ebből 10 éven át Stewarttal, s ezen időszakban 33 futamgyőzelem mellett két bajnoki címet szerzett (2002 és 2005). Stewart kiválását követően Joey Logano csapatfőnöke lett. Zipadelli utódlására a JGR is az "utánpótlás csapatból" hív segítséget, a #18-as autóval 30 győzelmet szerzett és két tulajdonosi címet (2009-ben és 2010-ben) elhódító Jason Radcliff személyében.
"Nagyra értékeljük Greg munkáját" mondta Gibbs. "Minden sikerünkben nagy szerepe volt, s úgy véljük most jött el az ideje, hogy kipróbálja magát magasabb beosztásban is. Jason pedig megérdemelten csatlakozik a Kupa-programunkhoz. A Nationwide-ban már sokszor bizonyította rátermettségét."
Stewart nemrégiben elbocsátott csapatfőnöke, Darian Grubb sem volt sokáig munkanélküli. A JGR azonnal megkereste és ő igent mondott. Denny Hamlint fogja segíteni jövőre.



