iRace.hu

Sam Hornish megszerezte első NASCAR győzelmét

E-mail Print PDF

NATIONWIDE - Öt évvel azután, hogy a háromszoros IndyCar bajnok, Sam Hornish Jr. csatlakozott a NASCAR-hoz, megszerezte első győzelmét. A második helyen szintén Penske-s pilóta, Brad Keseloski fejezte be a WYPALL 200-ats a Phoenix Intenational Raceway-en.



Hornish 2001 márciusában, abban az évben, mikor első Indy bajnokságát nyerte, állt már a Phoenix-i Victory Lanen. Akkor egy szintén kétszáz körös versenyt nyert meg egy Oldsmobile motoros Dallarát terelgetve.

 

A WYPALL 131. körbében egy balesetet követően került sor az utolsó tankolásra, melynek során Hornish autóján csupán a két külső abroncsot cserélték le. Ezzel nagyon sok értékes másodpercet megtakarított a riválisaival szemben, és a hetedik helyről a másodikra ugrott előre. A restartnál pedig megelőzte Keselowskit, aki az utolsó pillanatig próbált lépést tartani Hornish-sal, de támadnia nem igazán sikerült.

"Alig tudom elhinni. Nehéz évek vannak a hátam mögött, meglehetősen régen volt már, mikor utoljára a vállamra teríthettem a kockás zászlót" mondta Hornish. "Sokszor kérdeztem magamtól, miért erőltetem, ha nem megy? De végül sikerült. Köszönöm Rogernek és az egész csapatnak."

A csapattulajdonos Roger Penske nem sokkal később megerősítette, Hornishra számítani fog 2012-ben is.

"A célunk jövőre az lesz, hogy Sam a Nationwide bajnoki címéért szálljon harcba" mondta Penske.

Ahogy várható volt, az új, tükörsima aszfalton rengeteg autó bokrosodott meg, szokatlanul magas volt a balesetben kiesettek aránya. Összességében 13 autót kapartak össze újrahasznosítás céljából a biztonságiak.





23 körrel a leintés előtt - ez volt a nap utolsó balesete - különösen nagy jelentőségű incidens történt. Ricky Stenhouse 17 pontos előnnyel érkezett Avondale-be, Elliott Sadlernek minél több pontot kellett volna ledolgoznia, hogy ne csak matematikai esélye maradjon a szezon utolsó versenyére, Homesteadbeen. Sadler megtette, amit lehetett, a kezdetektől Stenhouse mögött autózott, de egy előzést követően Jason Leffler hátulról megtaszította, s így a falnak vágódott. Mivel nem csak Sadler és Leffler autója sérült meg az ütközésben (Jeremy Clements, Aric Almirola és Morgan Shepherd nem tudta folytatni a versenyt), hanem a hirtelen támadt kalamajkába jónéhányan belekeveredtek, a sárga jelzés hamarosan pirosra váltott.

Sadler érthetően nem volt boldog, ahogy a múlt héten Ron Hornaday, úgy most ő is egy balesetben, vétlen résztvevőként veszítette el az esélyt, hogy az utolsó versenyen harcolhasson az adott széria bajnoki címéért.

"Fogalmam sincs mi járhatott a fejében" mondta Sadler. "Jó nagyot kerültem, a szervizutat is használtam, hogy helyet adjak neki, de mégis belém jött. Egész évben dolgoztunk, de most vége, ennyi volt."

Leffler vállalata a felelősséget.

"Az én hibám, nem is próbálom szépíteni" mondta Leffler. "Hirtelen vágott be elém, de nem akartam meglökni. Sajnálom Elliottot és a csapatát, mert a buta hibám miatt valószínűleg lemondhatnak a bajnoki címről."

Stenhouse az ötödik lett, ez pedig azt jelenti, hogy elég, ha 37. lesz az utolsó versenyen, s övé a Nationwide trófea.

A zárófutamot - a Ford 400-at - jövő szombaton rendezi a Homestead-Miami Speedway.

VÉGEREDMÉNY:

PozStartNo.PilótaSzponzorPontKiesés oka
KörMárka
1 5 12 Sam Hornish Jr. Alliance 47 200
Dodge
2 10 22 Brad Keselowski Discount Tire 0 200
Dodge
3 2 60 Carl Edwards World Financial Group 0 200
Ford
4 9 18 Joey Logano Gamestop 0 200
Toyota
5 11 6 Ricky Stenhouse Jr. Roush Fenway 41 200
Ford
6 3 16 Trevor Bayne Roush Fenway Racing 38 200
Ford
7 4 33 Clint Bowyer Rheem Heating 0 200
Chevrolet
8 8 20 Ryan Truex Martin Truex Jr. Foundation 36 200
Toyota
9 7 31 Justin Allgaier Brandt 35 200
Chevrolet
10 19 62 Michael Annett Pilot Flying J 34 200
Toyota
11 20 70 David Stremme Foretravel 0 200
Chevrolet
12 14 87 Joe Nemechek amfenergy.com 32 200
Toyota
13 42 32 Ron Hornaday Jr. Dollar General 0 200
Chevrolet
14 13 81 Blake Koch DAYSTAR.com 30 200
Dodge
15 27 34 Ricky Carmichael Monster Energy 0 200
Chevrolet
16 36 01 Mike Wallace I Hate Steven Singer! 28 199
Chevrolet
17 12 09 Kenny Wallace Toyota 27 197
Toyota
18 35 15 Timmy Hill Poynt 26 197
Ford
19 38 14 Eric McClure Hefty BlackOut/Reynolds 25 197
Chevrolet
20 37 52 Kevin Lepage Tilted Kilt 24 197
Chevrolet
21 25 7 Danica Patrick GoDaddy.com 23 196
Chevrolet
22 30 23 Robert Richardson North Texas Pipe 22 195
Chevrolet
23 40 40 T.J. Duke Curtis Key Plumbing 21 191
Chevrolet
24 39 51 Jeremy Clements Clements Racing Engines 20 176
Chevrolet
25 1 88 Aric Almirola Suave for Men 20 Baleset 174
Chevrolet
26 18 38 Jason Leffler Great Clips 18 Baleset 174
Chevrolet
27 6 2 Elliott Sadler OneMain Financial 17 Baleset 174
Chevrolet
28 21 89 Morgan Shepherd Victory in Jesus 16 Baleset 174
Chevrolet
29 22 66 Steve Wallace 5 Hour Energy 15
174
Toyota
30 15 30 James Buescher Exide 0 Baleset 142
Chevrolet
31 17 19 Mike Bliss Millennium Salon 13 Baleset 129
Chevrolet
32 41 28 Derrike Cope MAXelence 12 Baleset 125
Dodge
33 34 80 D.J. Kennington N.P.P. 11 Baleset 82
Dodge
34 28 44 Jeff Green Tri Star Motorsports 10 Differenciál 38
Chevrolet
35 23 82 Reed Sorenson Foametix/Bullet Liner 9 Baleset 34
Dodge
36 26 49 Mark Green Acredale Coffee Vending 8 Fék 15
Chevrolet
37 16 47 Scott Speed Curtis Key Plumbing 7 Fék 6
Chevrolet
38 43 46 Chase Miller Curtis Key Plumbing 6 Differenciál 6
Chevrolet
39 29 71 Matt Carter Rick Ware Racing 5 Vibráció 2
Chevrolet
40 33 41 Johnny Chapman Rick Ware Racing 4 Baleset 1
Chevrolet
41 24 11 Brian Scott Shore Lodge 3 Baleset 0
Toyota
42 31 04 Tim Andrews Go Green Racing 2 Baleset 0
Ford
43 32 39 Matt Frahm Go Green Racing 1 Baleset 0
Ford
Átlagsebesség: 91.895 MPH
A futam időtartama: 2 óra 10 perc
A győztes előnye a célban: 0,553 másodperc
Nézőszám: 40,000