iRace.hu

Forgószél söpör a Turner Motorsportsnál

E-mail Print PDF
Fotó: Getty's (archív)

A Turner Motorsports azonnali hatállyal szerződést bontott a Nationwide Series jelenlegi harmadik helyezett pilótájával, Reed Sorensonnal, mi több tájékoztatta alkalmazottait, hogy a szezon végén leépítésre kell számítaniuk.

 

Először azt jelentette be Steve Turner, még kedden, hogy a 32-es csapat elsődleges támogatója, a Dollar General - mely az istálló egyik Camping Worldben érdekelt platósát, James Buscher paripáját is szponzorálja - nem tér vissza 2012-ben, így a csapat megcsappanó anyagi forrásai elbocsátások szükségességét helyezik kilátásba, amint véget ér az idei bajnokság.

Pár óraval később Turner újabb megrázó hírrel állt elő. Reed Sorenson, a 32-es Nationwide autó pilótája elhagyja az istállót, a helyét már a hétvégéi Kansas-i futamon a széria korábbi bajnoka, Brain Vickers veszi át. Vickers lesz a pilóta Charlotte-ban is, azt azonban, hogy az évad utolsó három versenyére kit szánnak az autóba, egyelőre nem tudni.

Sorenson menesztése elképesztő lépésnek tűnik annak fényében, hogy jelenleg harmadik a bajnoki táblázaton, s hátránya 49 pont Ricky Stenhouse mögött, ami még matematikailag ledolgozható. Sorenson idén egy győzelmet (Road America) és hét Top5-ös helyet szerzett. A pilóta a Sirius rádióban elmondta, hogy telefonon közölték vele a döntést, minden magyarázat nélkül.

Tuner nem szolgált magyarázattal Sorenson menesztésével kapcsolatban.

"Tovább értékeljük a verseny programunkat, s készülünk a 2012-es szezonra" mondta Turner. "Brian Vickers már sokat bizonyított a NASCAR legmagasabb szintjén, s jól szolgálta tett a szervezetünket is az elmúlt négy évben."

Vickers minden bizonnyal munka nélkül marad a Sprint Kupában, mert jelenlegi munkaadója a Red Bull leállítja a versenyprogramját 2011 végén, s az elitben minden figyelemre méltó hely foglalt, nagy pilótamozgásra nem lehet számítani. Így nagy valószínűséggel a Nationwide lehet számára a tartós megoldás. Vickers 2007 és 2010 között 41-szer versenyzett Turner autóban, ez idő alatt 15-ször végzett az első ötben, és három pól szerzett.