iRace.hu

Edwards nem tud veszíteni

E-mail Print PDF
Fotó: Getty's (Archív)

Carl Edwards könnyedén nyerte meg a szombaton rendezett Nationwide futamot a Dover International Speedway-en. Ez volt idei hetedik, pályafutása során a harminchatodik diadala.

 

Mivel a versenyt a Sprint Kupával azonos helyszínen tartották, nem véletlen, hogy hét sztár is autóba ült a "kicsikkel" együtt. Edwards mellett, Brad Keselowski, Clint Bowyer, Kasey Kahne (ők hárman ebben a sorddenben végeztek Edwards mögött), Joey Logano és Jamie McMurray a középmezőnyben fejezték be a versenyt.

Edwards 179 körön át tartotta az elsőséget, beleértve az utolsó 38-at, melynek túlnyomó többségét, zavartalanul, zöld alatt tették meg a pilóták.

Az utolsó sárgát Brian Scott kicsúszása után kellett felmutatni, ezt követően Edwards üldözői nem kaptak több esélyt arra, hogy a felvezető autó mögött férkőzzenek közelebb a 60-as Fordhoz.

“Ez valami hihetetlen, milyen jó autót kaptam ma a csapattól" mondta Edwards. “Imádom ezt a pályát, s mikor ilyen autóban ülve versenyezhetek, akkor különösen jó mókát jelent a körözés."

A folyamatos forgalomban (a rövidpályás versenyzés egyik megszokott eleme, a lekörözöttek közötti szlalomozás) Brad Keselowski az utolsó körök alatt kicsit közelebb lopakodott Edwards-hoz, de így is 8 tized másodperccel maradt el a célban riválisától.

“A pitben reméltem, hogy valami fortélos taktikával közelebb juthatok Carlhoz, de ma bármivel rukkoltunk elő, kevés volt." mondta Keselowski.

Stenhouse előnye tovább nőtt a táblázaton, hiszen a pólból rajtoló Elliott Sadler a végére visszaesett, s csak a 14 lett. Stenhouse pedig a legjobb helyet szerezte meg a széria elkötelezett pilótái között, ötödik lett a vendégmunkások mögött.

A gyártóknál nagyon szoros az állás. A Toyota 169 (10 győzelem), a Ford 167 (10 győzelem), a Chevrolet 151 (4 győzelem) és a Dodge 129 pontos (4 győzelem). 2011-ben, a korábban a Toyota által uralt két kisebb szériában nagyon úgy tűnik, hogy trónfosztás lesz és a japán óriás hosszú idő után először maradhat cím nélkül. A CAmping World-ben már el is veszítették a vezetést a Chevy-vel szemben.

VÉGEREDMÉNY:

PozStartNo.PilótaSzponzorPontKiesés okaKörMárka
1 2 60 Carl Edwards Fastenal 0 200
Ford
2 8 22 Brad Keselowski Ruby Tuesday 0 200
Dodge
3 4 33 Clint Bowyer Rheem Heating 0 200
Chevrolet
4 7 38 Kasey Kahne Great Clips 0 200
Chevrolet
5 6 6 Ricky Stenhouse Jr. Roush Fenway 39 200
Ford
6 9 16 Trevor Bayne Roush Fenway Racing 38 200
Ford
7 19 32 Reed Sorenson Dollar General 37 200
Chevrolet
8 5 20 Ryan Truex Heinz 36 200
Toyota
9 13 19 Mike Bliss TriStar Motorsports 35 200
Chevrolet
10 14 31 Justin Allgaier JustinAllgaier.com 34 200
Chevrolet
11 11 11 Brian Scott Shore Lodge 33 200
Toyota
12 18 62 Michael Annett Pilot Flying J 32 200
Toyota
13 3 18 Joey Logano SportClips 0 199
Toyota
14 1 2 Elliott Sadler OneMain Financial 31 199
Chevrolet
15 16 88 Aric Almirola Ragu 29 199
Chevrolet
16 10 09 Kenny Wallace Federated Auto Parts 28 199
Toyota
17 15 7 Jamie McMurray GoDaddy.com 0 199
Chevrolet
18 23 51 Jeremy Clements Clements Racing Engines 26 199
Chevrolet
19 17 30 Jason Leffler AccuDoc 25 198
Chevrolet
20 12 66 Steve Wallace 5 Hour Energy 24 198
Toyota
21 22 81 Blake Koch DAYSTAR.com 23 197
Dodge
22 42 15 Timmy Hill Poynt 22 197
Ford
23 31 39 Fain Skinner CarportEmpire.com 21 194
Ford
24 27 14 Eric McClure Hefty BlackOut/Reynolds 20 194
Chevrolet
25 39 89 Morgan Shepherd Victory in Jesus 19 194
Chevrolet
26 41 28 Derrike Cope MAXelence 18 193
Chevrolet
27 37 52 Kevin Lepage Warren Woodworking/Emeritus 17 191
Chevrolet
28 36 70 Casey Roderick ACU-Randy Hill Racing 16 190
Chevrolet
29 21 01 Mike Wallace I Hate Steven Singer! 16 Felfüggesztés 164
Chevrolet
30 24 87 Joe Nemechek DAB Constructors, Inc. 14 137
Toyota
31 25 23 Scott Riggs North Texas Pipe 13 Erőátvitel 128
Chevrolet
32 33 71 Matt Carter Rick Ware Racing 12 Elektronika 22
Ford
33 40 40 Josh Wise Key Motorsports 11 Motor 21
Chevrolet
34 34 75 Carl Long Rick Ware Racing 10 Vezethetőség 16
Ford
35 35 41 Johnny Chapman Rick Ware Racing 9 Differenciál 10
Chevrolet
36 38 49 Mark Green Acredale Coffee Vending 8 Hűtés 8
Chevrolet
37 26 04 Kelly Bires Go Green Racing 7 Vibráció 7
Ford
38 20 47 Charles Lewandoski Key Motorsports 6 Gyújtás 6
Chevrolet
39 43 46 Chase Miller Key Motorsports 5 Gyújtás 5
Chevrolet
40 30 42 Tim Andrews Key Motorsports 4 Elektronika 4
Chevrolet
41 28 82 Scott Wimmer MacDonald Motorsports 3 Gyújtás 3
Dodge
42 32 50 T.J. Bell Liberty Tire Recyclers 0 Fék 3
Chevrolet
43 29 44 Jeff Green Tri Star Motorsports 1 Vibráció 1
Chevrolet
Átlagsebesség: 117.321 MPH
A futam időtartama: 1 óra 42 perc
Nézőszám: 38,000