iRace.hu

Villeneuve először rajtolhat az élről a NASCAR-ban!

E-mail Print PDF

Jacques Villeneuve megszerezte pályafutása első NASCAR Nationwide-os rajtelsőségét, méghozzá az édesapjáról elnevezett kanadai pályán, a Circuit Gilles Villeneuve-ön.

 

A 22-es Penske Dodge-ban ülve az utolsó, nyolcadik csoportban hajtott ki az aszfaltra, s 95,8 mph-ás átlagsebességű körével egy másik hazai pilótát, Alex Tagliani-t szorította le a pól pozícióról. A köridő egyébiránt 1:41,8 másodperc volt.

“Ha van olyan hely a világon, ahol a legjobb szeretnék lenni, akkor az az otthonom." mondta Villeneuve. "Ez egy különleges pálya, mert édesapám nevét viseli. Eddig 14-szer vagy 15-ször versenyeztem itt, szóval számomra is nagy jelentősége van a helyszínnek. Az autó egész hétvégén tökéletes volt, nem számított, hogy új vagy használt abroncsokon futottunk."

Robby Gordon, aki idén először vesz részt a Nationwide küzdelmeiben, a hatodik időt érte el pénteken. A többi kanadai pilóta is a mezőny első felében lesz a rajtnál, Patrick Carpentier a nyolcadik, Ron Fellows, a 2008-as győztes a tizenharmadik.

A tavalyi futam nyertese Boris Said a tizenkettedik pozícióból rajtolhat majd.

A széria éllovasa, Ricky Stenhouse Jr. a 18 helyen várja a rajtot.

A Sprint Kupa vendégmunkásai a michigani fellépésre koncentráltak, így helyettük beugrók futották a kvalifikációs köröket. Owen Kelly kilencedik lett Marcos Ambrose autójában, Billy Johnson a tizennegyedik Carl Edwards, Michel Jourdain Jr. tizenhetedik Trevor Bayne és Kevin Conway a harminchatodik Joe Nemechek verdájábna.

A jövőjéről továbbra is hallgató Danica Patrick a 25. helyet szerezte meg, a mezőny másik hölgy tagja, a kanadai modell, Maryeve Dufault a 39.-et (8 másodperccel gyengébb idővel, mint Villeneuve).

RAJTLISTA:

PozNo.PilótaSzponzorMárka
1 22 Jacques Villeneuve Discount Tire
Dodge
2 12 Alex Tagliani Hot Wheels
Dodge
3 38 Jason Leffler Great Clips
Chevrolet
4 33 Scott Speed Rheem
Chevrolet
5 18 Michael McDowell Sherwin Williams
Toyota
6 77 Robby Gordon SPEED Energy
Dodge
7 66 Steve Wallace 5 Hour Energy
Toyota
8 99 Patrick Carpentier NAPA
Toyota
9 9 Marcos Ambrose Stanley
Ford
10 31 Justin Allgaier Florida Gulf Safe
Chevrolet
11 53 Andrew Ranger Quebec Dodge Dealers
Dodge
12 30 Boris Said Great Clips
Chevrolet
13 5 Ron Fellows Canadian Tire
Chevrolet
14 60 Carl Edwards Fastenal
Ford
15 64 Jason Bowles Fuel Doctor
Toyota
16 2 Elliott Sadler OneMain Financial
Chevrolet
17 16 Trevor Bayne 3M
Ford
18 6 Ricky Stenhouse Jr. Fastenal
Ford
19 11 Brian Scott Shore Lodge
Toyota
20 88 Aric Almirola Grand Touring Vodka
Chevrolet
21 67 J.R. Fitzpatrick Go Canada Racing
Ford
22 97 Kyle Kelley NEMCO Motorsports
Chevrolet
23 32 Reed Sorenson Dollar General
Chevrolet
24 9 Kenny Wallace Toyota
Toyota
25 7 Danica Patrick GoDaddy.com
Chevrolet
26 23 Alex Kennedy Media Master
Chevrolet
27 1 Mike Wallace G-K Services
Chevrolet
28 62 Michael Annett Northland
Toyota
29 19 Mike Bliss Del Monte
Chevrolet
30 44 Jeff Green Tri Star Motorsports
Chevrolet
31 75 Chris Cook Alvin & the Chipmunks
Ford
32 15 Timmy Hill Rick Ware Racing
Ford
33 14 Eric McClure Hefty BlackOut/Reynolds
Chevrolet
34 39 Luis Martinez Jr. King Taco
Ford
35 40 Josh Wise Key Motorsports
Chevrolet
36 87 Joe Nemechek NEMCO Motorsports
Toyota
37 51 Jeremy Clements Clements Racing Engines
Chevrolet
38 70 Blake Koch DAYSTAR.com
Chevrolet
39 81 Maryeve Dufault Quebec Dodge Dealers
Dodge
40 28 Derrike Cope Jay Robinson Racing
Chevrolet
41 52 Louis-Philippe Dumoulin -
Chevrolet
42 89 Morgan Shepherd Victory in Jesus
Chevrolet
43 13 D.J. Kennington DrivenMale.com
Dodge