Kurt Busch a sérült Brad Keselowski helyére beugorva magabiztosan nyerte a szombaton rendezett Nationwide futamot, a Zippo 200-ast a Watkins Glen International Raceway-en.
Lévén nem oválon rendezett versenyről van szó, nem meglepő, hogy a széria bajnoki címért nem harcoló csapatai az utcai pályákon rutint szerzett pilótákra cserélik ilyenkor a megszokott versenyzőiket. Ha ehhez azt is hozzávesszük, mint módosító körülményt, hogy a futamot a Sprint Kupával azonos helyszínen rendezik, akkor minden adott ahhoz, hogy a "nagyok" részvételével garantáltan sok vendég fusson ki az aszfaltra.
Így is történt, összesen 15 beugró kvalifikálta magát a futamra, köztük számos, a vasárnapi Sprint megmérettetésre készülő sztár is, akik gyakorlásnak tekintették a fellépést.
A verseny kétkörös ráadásban dőlt el. Érdekesség, hogy a legutóbbi hasonló körülmények között véget érő versenyt, 2006-ban, szintén Busch nyerte Watkins Glenben. Akkor a 39-es, most a 22-es Dodge volánja mögött.
Busch a pólból rajtolt, négyszer került az élre, összesen 37 kör erejéig, s a leintésnél 0,974 másodperces előnye volt Jimmie Johnsonnal szemben, aki 2008 óta most ült először Nationwide autóban.
"Tudtam, hogy remek befutó lesz" mondta Busch, aki most versenyzett harmadszor a széria Watkins Glen-i állomásán. "A restarnál kicsit elszámoltam magam a kanyarban, szerintem a jobb első gumi még túl hideg volt. Mindazon által szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy beugorhattam Brad helyett. A csapat csak Buschlowski-nak hívott, mert Brad tűzállóját viseltem. Todd Gordon csapatfőnök remek munkát végzett."
Kurt Busch a rajt után tartotta az első helyet, de a kilencedik körben öccse, Kyle, elé került. Kurt a következő fordulóban visszaelőzött, s ezzel elkezdődött a családi vetélkedés. A futam teljes hosszában ők ketten vetélkedtek az elsőségért. Kyle a 16.-ban a fűre futott, amitől eltömődött a hűtőrács az autóján, így a vízhőfok az egekbe szökött. A 17. körben kénytelen volt egy korai kiállással megszabadulni a problémás gyeptéglától - mivel így kiesett a tervezett ritmusból, nagyon nehéz helyzetbe került. De erről egy kicsit később.
Kurt a 24. körben ment ki először, s mikor a következő körben Eric McClure autója lefulladt, a nap folyamán először beküldték a felvezető autót.
Miután minden pilóta autóját felfrissítették, a 29. körben újra szabad volt az út. Az élen Kyle állt, mögötte pedig Kurt. Ron Fellows, Carl Edwards és Elliott Sadler szorosan a nyomukban.
Kyle az 50. körben adta fel újra a vezetést, ki kellett mennie üzemanyagért. Kurt az 55. körig várt, ekkor újra Kyle vette át a stafétát. Az ifjabbik Busch testvérnek Kurt visszatérésekor már 1,1 másodperc volt az előnye. A harmadik helyen Edwards, már csaknem 4 másodpercre volt tőlük.
Fokozta az izgalmakat a tény, hogy a taktikusok úgy vélték - köszönhetően a balszerencsés fűre futásnak -, Kyle-nak még egyszer muszáj lesz rátöltetnie, mert 5-6 körrel kevesebb van a tankjában, mint a többieknek. Így is történt. A 77. körben a 18-as Toyota újra a szerelők kezébe került. 5 kör volt már csak hátra a hivatalos távból, Kurt könnyed győzelemnek nézett elébe. A második Edwards ekkor 2,7 másodpercnyire volt az éllovas Dodge-tól. De a 80. körben baleset történt. Az újonc Kasey Roderick túl gyorsan érkezett az S-sikánhoz, az erős fékezéstől lesodródott az aszfaltról és a gumifalnak csapódott. Mögötte Eric McClure hasonló röppályát futott be, s párhuzamosan "parkolta" le autóját Roderick mellé.
Ezzel a késői megszakítással minden a feje tetejére állt. Kurt Busch durva stílusban tartotta a lépést öccsével, így jobban elhasználta gumijait, mint a többiek. Kyle, mivel a mezőny a hosszú, zavartalan körözés miatt szétszóródott, alig veszített pozíciót, a hatodik helyre esett vissza (többen a tankolást választották, így Kyle negyediknek jött fel). Az első három helyen Kurt, Edwards és Johnson várta a feltehetően utolsó rajt procedúrát. Mindannyiuknak elegendő benzinje volt a feltételezések szerint. A rajtfelállás pikantériáját az szolgáltatta, hogy a harmadik helyen Johnson pont Kurt mögött kacsázott, melegítve a kerekeit. Johnson bravúros vezetéssel jött fel, mivel a futam elején, a sárga alatti tankolásnál megbüntették, s a sor végére száműzték.
Johnson és Kurt Busch viszonya az utóbbi hetekben elég sok figyelmet kapott a médiumoktól. Csak gyors áttekintés a kollegiálisnak éppen nem nevezhető kapcsolat kialakulásáról, hogy jobban megértsük, miért rejtett magában potenciális katasztrófát a két pilóta közelsége:
A múlt héten Pocono-ban az utolsó körben ütköztek, s az általában mosolygós természetű Johnson később egy interjúban azzal vádolta meg Buscht, hogy szándékosan próbálta összetörni az autóját. Busch szerint Johnson kezdte az egészet. A leintés után szó szót követett, dagadtak a halánték vénák, de végül csak a két kakas szerelői estek egymásnak.
"Ahogy kiabáltunk egymásnak, egyre nagyobb tömeg gyűlt össze körülöttünk." mondta később Johnson. "Lincshangulat alakult ki, úgy döntöttem elsétálok. De Kurt csak mondta tovább a magáét."
Mindez csak a végső konfrontáció volt kettejük között, mely tavaly kezdődött, mikor Johnson Bristolban kis lökéssel előzte meg Buscht és nyerte meg a futamot. New Hampshire-ben Busch alkalmazta a módszert, de túl korán, mert Johnsonnak volt ideje visszatámadni, újra félrelökte Buscht és nyert. Az adok kapok tavaly nyáron Poconoban is folytatódott. A visszajátszáson látható volt, amint Johnson meglöki Busch autóját, mely kifordul, elsöpri Clint Bowyer-t és Elliot Sadlert, s a korlátnak csapódik. A futamot piros zászlóval kellett megszakítani. A munkások összehegesztették a sérült szalagkorlátot, Busch pedig már a mentőben nevesítette Johnson felmenőit. Másnap állítólag megbeszélték, s tisztázták a nézeteltéréseket. Eltelt egy év, következett újra Pocono, s a rivalizálás újra fizikális fordulatot vett.
Miután a felvezető autó elhagyta a "játékteret" Kurt nagyon jó pillanatban gyorsított ki, s bár besokallt az éles jobb kanyarban, megfogta az autót és így maradt az első helyen. Kyle Busch kibújt Edwards és Johnson között, de a kanyart ő is szélesen vette, így Johnson visszavette a pozíciót. A sikánnál Logano kifékezte Edwards-ot és elvette a negyedik helyet.
A célegyenes előtt Kyle még megpróbálta támadni Johnsont, de eredménytelenül. Az utolsó körben Kurt előnye jó 10 autó hossznyira nőtt, Johnson egy pillanatra sem tudta izgalmassá tenni a végjátékot. Logano az utolsó kanyarban megelőzte Kyle-t is, így Johnson mögött a harmadik lett.
A széria ponttáblázatát Ricky Stenhouse vezeti 10 egységgel előzve meg Reed Sorenson-t.
VÉGEREDMÉNY:
| Poz | Start | No. | Pilóta | Szponzor | Pont | Kör | Márka | |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 1 | 22 | Kurt Busch | Ruby Tuesday | 0 | 85 |
Dodge
|
|
| 2 | 6 | 7 | Jimmie Johnson | Jimmie Johnson's Anything With An Engine | 0 | 85 |
Chevrolet
|
|
| 3 | 8 | 20 | Joey Logano | Game Stop | 0 | 85 |
Toyota
|
|
| 4 | 2 | 18 | Kyle Busch | Z-line Designs | 0 | 85 |
Toyota
|
|
| 5 | 3 | 60 | Carl Edwards | Fastenal | 0 | 85 |
Ford
|
|
| 6 | 7 | 33 | Paul Menard | Menards/Rheem | 0 | 85 |
Chevrolet
|
|
| 7 | 5 | 5 | Ron Fellows | Canadian Tire | 37 | 85 |
Chevrolet
|
|
| 8 | 17 | 88 | Aric Almirola | Ragu | 0 | 85 |
Chevrolet
|
|
| 9 | 11 | 16 | Trevor Bayne | Ricky vs Trevor.com | 35 | 85 |
Ford
|
|
| 10 | 4 | 2 | Elliott Sadler | OneMain Financial | 34 | 85 |
Chevrolet
|
|
| 11 | 19 | 87 | Joe Nemechek | NEMCO Motorsports | 0 | 85 |
Toyota
|
|
| 12 | 13 | 31 | Justin Allgaier | Florida Gulf Safe | 32 | 84 |
Chevrolet
|
|
| 13 | 15 | 32 | Reed Sorenson | Dollar General | 31 | 84 |
Chevrolet
|
|
| 14 | 16 | 11 | Brian Scott | Shore Lodge | 30 | 84 |
Toyota
|
|
| 15 | 12 | 6 | Ricky Stenhouse Jr. | Ricky vs Trevor.com | 29 | 84 |
Ford
|
|
| 16 | 14 | 66 | Steve Wallace | 5 Hour Energy | 0 | 84 |
Toyota
|
|
| 17 | 10 | 30 | James Buescher | AccuDoc | 0 | 84 |
Chevrolet
|
|
| 18 | 9 | 38 | Jason Leffler | Great Clips | 26 | 84 |
Chevrolet
|
|
| 19 | 27 | 62 | Michael Annett | Pilot Flying J | 0 | 83 |
Toyota
|
|
| 20 | 26 | 01 | Mike Wallace | JD Motorsports | 24 | 83 |
Chevrolet
|
|
| 21 | 22 | 21 | Tim George Jr. | Applebee's | 23 | 83 |
Chevrolet
|
|
| 22 | 23 | 19 | Mike Bliss | TriStar Motorsports | 22 | 83 |
Chevrolet
|
|
| 23 | 25 | 23 | Alex Kennedy | Primalyn Ent-Dream Factory | 21 | 82 |
Dodge
|
|
| 24 | 31 | 51 | Jeremy Clements | Clements Racing Engines | 20 | 82 |
Chevrolet
|
|
| 25 | 24 | 39 | Casey Roderick | ACU-Randy Hill Racing | 19 | 82 |
Ford
|
|
| 26 | 33 | 97 | Kyle Kelley | Jamison | 18 | 81 |
Chevrolet
|
|
| 27 | 34 | 75 | Tomy Drissi | Alvin & the Chipmunks-Chipwrecked | 0 | 79 |
Ford
|
|
| 28 | 39 | 40 | Josh Wise | Key Motorsports | 16 | 78 |
Chevrolet
|
|
| 29 | 37 | 81 | Blake Koch | DAYSTAR.com | 15 | 77 |
Dodge
|
|
| 30 | 42 | 28 | Derrike Cope | MAXelence | 14 | Váltó | 69 |
Chevrolet
|
| 31 | 32 | 15 | Timmy Hill | Rick Ware Racing | 13 | 66 |
Ford
|
|
| 32 | 18 | 09 | Kenny Wallace | Toyota | 12 | Hűtés | 64 |
Toyota
|
| 33 | 41 | 70 | Dennis Setzer | ML Motorsports | 11 | Fék | 63 |
Chevrolet
|
| 34 | 40 | 89 | Morgan Shepherd | Victory in Jesus | 10 | Olaj pumpa |
56 |
Chevrolet
|
| 35 | 35 | 14 | Eric McClure | Hefty BlackOut/Reynolds | 9 | Baleset | 53 |
Chevrolet
|
| 36 | 28 | 64 | Jason Bowles | Aspen Dental | 8 | Váltó | 52 |
Toyota
|
| 37 | 20 | 53 | Andrew Ranger | Bollegraaf-Lobo USA | 7 | Felfüggesztés | 42 |
Dodge
|
| 38 | 21 | 67 | J.R. Fitzpatrick | Go Canada Racing | 6 | Váltó | 34 |
Ford
|
| 39 | 38 | 52 | Dan Clarke | Jimmy Means Racing | 5 | Motor | 21 |
Chevrolet
|
| 40 | 36 | 49 | Mark Green | Jay Robinson Racing | 4 | Fék | 6 |
Chevrolet
|
| 41 | 30 | 82 | J.J. Yeley | Crusader Staffing | 0 | Fék | 4 |
Dodge
|
| 42 | 29 | 13 | T.J. Bell | DrivenMale.com | 0 | Fék | 4 |
Dodge
|
| 43 | 43 | 44 | Jeff Green | Tri Star Motorsports | 0 | Fék | 1 |
Chevrolet
|



