iRace.hu

A beugró nyert Talladegában

E-mail Print PDF
A nyerő páros (Fotó: Getty's)

Mike Wallace 2009 óta nem versenyzett a Camping Worldben. 2000 óta futamot sem nyert a szériában. Szombaton délután a vajúdó feleségéhez csatlakozó Elliot Sadler helyetteseként győzelemre vezette a KHI 33-as rajtszámú Chevrolet Silveradoját a Coca-Cola 250-esen, a Talladega Superspeedway-en.

 

Az 52 éves Wallace - aki nyert már a 2,5 mérföldes oválon az ARCA sorozatban - 54 körön át száguldott az élen, nem kis mértékben köszönhetően csapattársának, Ron Hornaday Jr.-nak, aki - lévén a platósok is adoptálták a tandem stílust - végig tolta, segítette.

"Örülök, hogy a teljesítményemmel igazoltam a KHI döntését, hogy engem ültet az autóba." mondta Wallace. "Külön köszönet illeti Ron Hornaday-t, akivel bebizonyítottuk, hogy az öregek is tudnak valamit. Nemrég hallottam, hogy nekünk köszönhetően, a Chevrolet most nyert először Talladegában Camping World versenyt.

Jól hallotta, 2006 óta egy Ford és négy Toyota győzelem született a NASCAR leggyorsabb pályáján.

Wallace erre a hétvégére tervezte házassági évfordulójának megünneplését, de múlt hétfőn változott a program, kapott egy telefonhívást a KHI-től.

"A feleségem évek óta nyaggat, hogy nem viszem sehová az évfordulónkon" tette hozzá Wallace. "Hát most itt vagyunk, drágám, keresve sem találnál egzotikusabb szigetet a Talladega-i garázssornál."

Hornaday is vezetett egy kört, így járt neki is a bónuspont. Az éllovas, Austin Dillon peches szereplésével Hornaday is közelebb került az újabb bajnoki címhez.

A pólból rajtoló James Buescher lett a harmadik, a szintén a Turner Motorsports kötelékébe tartozó Ricky Carmichaellel dolgozva össze. Carmichael jött be negyediknek.

A futamot hatszor kellett megszakítani, négyszer baleset miatt. Az utolsó sárgát négy körrel a leintés előtt mutatták fel. Dillon a negyedik helyen állt, de nem volt biztos benne, hogy lesz elég üzemanyag a tankjában, így időről időre leállította a motort, s a pálya mellett futó szervízúton gurult a mezőnnyel párhuzamosan. Kisvártatva fekete zászlót kapott, mondván, nem vette fel a felvezető autó diktálta sebességet. Ezzel visszasorolták a 18. helyre.

A restart után mindent megtett, hogy visszaszerezze az elveszített pozíciót, de csak a hetedik helyig jutott.

Előnye három pontra csökkent Buescherrel szemben, de még midnig tizennéggyel vezet Johnny Sauter és tizenhattal Hornaday előtt.

VÉGEREDMÉNY:

PozStartNo.PilótaSzponzorPontKiesés oka
KörMárka
1 6 33 Mike Wallace Anderson's Maple Syrup 0 94
Chevrolet
2 5 2 Ron Hornaday Jr. Bad Boy Buggies 43 94
Chevrolet
3 1 31 James Buescher Wolf Pack Rentals 42 94
Chevrolet
4 4 4 Ricky Carmichael Monster Energy 41 94
Chevrolet
5 19 23 Jason White GunBroker.com 39 94
Chevrolet
6 25 5 Todd Bodine NTB/Valvoline 39 94
Toyota
7 3 3 Austin Dillon Bass Pro Shops 38 94
Chevrolet
8 29 62 Brendan Gaughan South Point 36 94
Toyota
9 17 18 Kyle Busch Toyota Certified Used Vehicles 0 94
Toyota
10 23 9 Max Papis GEICO 34 94
Toyota
11 16 6 Justin Lofton CollegeComplete.com 33 94
Chevrolet
12 18 82 Grant Enfinger VisitGulf.com 32 94
Ford
13 22 51 Josh Richards Joy Mining 31 94
Toyota
14 10 60 Cole Whitt Red Bull/Fuel Doctor 30 94
Chevrolet
15 20 13 Johnny Sauter Safe Auto 29 94
Chevrolet
16 8 20 Johanna Long Panhandle 28 94
Toyota
17 27 98 Dakoda Armstrong Ferrellgas-Agrosure 27 94
Chevrolet
18 24 7 Miguel Paludo Stop Diabetes 26 94
Toyota
19 11 32 Blake Feese AccuDoc Solutions 25 94
Chevrolet
20 7 22 Joey Coulter RCR/Ripit 24 94
Chevrolet
21 26 39 Ryan Sieg S&W Services 23 94
Chevrolet
22 30 76 Ryan Hackett www.JandRSupply.com 22 94
Ford
23 15 17 Timothy Peters NTB 21 94
Toyota
24 32 28 Wes Burton FDNY Racing 20 93
Chevrolet
25 14 84 Chris Fontaine Glenden Enterprises 19 Baleset 83
Toyota
26 2 8 Nelson Piquet Jr. Qualcomm 18
80
Chevrolet
27 35 93 B.J. McLeod Do It Yourself Auto Parts 17 Vibráció 69
Chevrolet
28 9 29 Parker Kligerman Penske Truck Leasing 17 Motor
64
Dodge
29 36 02 Jamie Dick Viva Auto Group 15 Motor 57
Chevrolet
30 13 81 David Starr Zachry 15 Motor 37
Toyota
31 12 88 Matt Crafton Menards 14 Baleset 35
Chevrolet
32 31 16 Donnie Neuenburger Eagle Convenience Stores 0 Baleset 25
Chevrolet
33 34 07 Butch Miller ASI Limited 11 Differenciál 19
Chevrolet
34 28 1 Jeffrey Earnhardt Poynt 10 Baleset 15
Chevrolet
35 21 99 Patrick Sheltra Chase Mattioli 0 Baleset 14
Ford
36 33 66 J.J. Yeley Turn One Racing 0 Erőátvitel 1
Chevrolet