Kevin Harvick tovább javította idei Camping World statisztikáit. Eddig 5 verseny, 3 győzelem. Úgy látszik valamiféle sormintán dolgozik. 2009-ben és 2010-ben ugyanis hat-hat futamon vett részt, s három-három diadallal zárta az előző két szezont. Vajon idén is a hatos szám elérése a cél?
A Camping World Tennessee állambéli fellépésre a NASCAR Whelen Modified (melynek futamát egyébiránt, címvédőként Ryan Newman nyerte) széria eseménnyel kapcsoltan kerül megrendezésre, hagyományosan hétköznap, méghozzá szerdán.
Kevin Harvick először nyert a Bristol Motor Speedway-en a platósok között, viszont a NASCAR másik két kategóriájában már volt része sikerben a minioválon. Így Michigan, Martinsville, Phoenix és Atlanta mellett Bristolt is kipipálhatta az összes elit kategóriában.
A futam utolsó sárgáját, akkor mutatták fel, mikor Austin Dillon autójából kifogyott az üzemanyag a 186. körben. Az új rajtnál Harvick ugrott meg legjobban, s a hátralévő kilenc körben higgadtan vezetve behozta Chevrolet-ját az első helyre.
"Végre sikerült nyerni egy Camping World versenyt is Bristolban" mondta Harvick, aki leginkább a szerelői méltatta, akik a 32. körben, sárga alatt egy gyors kerékcserét produkálva négy helyet javítottak a pilóta pozícióján.
"Félelmetesen gyorsak voltak, ez volt a kulcsmomentum a versenyben" tette hozzá a pilóta.
A ponttáblázat élén megerősítette pozícióját Johnny Sauter, aki az utolsó körökben közelebb tudott ugyan kerülni Harvickhoz, de kifutott az időből.
Harvick legnagyobb riválisa, Kyle Busch amellett, hogy rossz hírt kapott a bíróságon, összetörte autóját a versenyben, ezzel pedig megszakadt a bristoli győzelmi sorozata (mindhárom szériát tekintve ötször nyert zsinórban). Az Észak-Karolina-i Iredell-megye körzeti bírósága még kedden hozott ítélete szerint, Busch ezer dolláros bírságot köteles fizetni, 45 napra bevonják a jogosítványát és 30 órás közmunkaszolgálatot köteles teljesíteni - melyet egy fiatalok számára létrehozott vezetésbiztonsági alapítványnál fog letölteni. Mindezt azért, mert májusban 70-es táblánál 200-zal hajtott a tesztvezetésre kapott Lexus LF-A típusú sportkocsival.
Meglehet ez járt a fejében mikor a 98. körben ráhúzott - feltehetően nem szándékosan, ámbár valamivel korábban már koccantak egyszer, így a törlesztés sem kizárható - Elliott Sadlerre, aki a fal mellett haladva nem tudott kitérni Busch elől. A 18-as Tundra a hátsó részét ért lökéstől orral bukott a falnak, és gyakorlatilag használhatatlanná rongálódott. Busch lelassult ugyan, de ekkor még nem mutattak fel újabb sárgát. Fél perc múlva Sadler lekörözte volna a lassú járművet, de Busch nem volt rest. Egyenesen Sadlernek kormányozta autóját megperdítve azt. A szándékosság ennél az incidensnél már megkérdőjelezhetetlen. Ekkor már be kellett küldeni a felvezető autót. Busch a garázsba hajtott és már nem tért vissza a pályára.
"Kitől kapja vajon Sadler a fizetését" célzott Busch arra, hogy netán Harvick kedvében akart járni Sadler azzal, hogy kilökte őt.
"Ez is csak azt bizonyítja, hogy Busch nem teljesen épelméjű" mondta Harvick. "Elliott nem is a mi autónkban ült ma este. Busch egy durcás kisgyerek, akinek elrontották a játékát."
"Ő jött nekem, mit tehettem volna?" magyarázta az esetet Sadler. "Szerintem a szpottere hibázott, mert nem tájékoztatta időben. Csak magukat okolhatják."
VÉGEREDMÉNY:
| Poz | Start | No. | Pilóta | Szponzor | Pont | | Kör | Márka |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 6 | 2 | Kevin Harvick | Hunt Brothers Pizza | 0 | 200 |
Chevrolet
|
|
| 2 | 12 | 13 | Johnny Sauter | Safe Auto-Carrier-Curb Records | 42 | 200 |
Chevrolet
|
|
| 3 | 9 | 5 | Todd Bodine | International Truck-Monaco RVs | 41 | 200 |
Toyota
|
|
| 4 | 5 | 31 | James Buescher | Exide Batteries | 40 | 200 |
Chevrolet
|
|
| 5 | 8 | 17 | Timothy Peters | Red Horse Racing | 39 | 200 |
Toyota
|
|
| 6 | 10 | 22 | Joey Coulter | RCR/Ripit | 38 | 200 |
Chevrolet
|
|
| 7 | 29 | 6 | Justin Lofton | CollegeComplete.com | 37 | 200 |
Toyota
|
|
| 8 | 2 | 8 | Nelson Piquet Jr. | Qualcomm/Autotrac | 36 | 200 |
Chevrolet
|
|
| 9 | 1 | 24 | Elliott Sadler | AM FM Energy.com | 0 | 200 |
Chevrolet
|
|
| 10 | 11 | 29 | Parker Kligerman | Penske Truck Leasing | 34 | 200 |
Dodge
|
|
| 11 | 15 | 81 | David Starr | AutismSpeaks.org | 33 | 200 |
Toyota
|
|
| 12 | 30 | 60 | Cole Whitt | Red Bull/Fuel Doctor | 32 | 200 |
Chevrolet
|
|
| 13 | 27 | 19 | David Mayhew | MMI Services | 0 | 200 |
Chevrolet
|
|
| 14 | 31 | 92 | Clay Rogers | FleetHQ | 30 | 200 |
Chevrolet
|
|
| 15 | 14 | 20 | Johanna Long | Panhandle | 29 | 200 |
Toyota
|
|
| 16 | 20 | 23 | Jason White | GunBroker.com | 29 | 199 |
Chevrolet
|
|
| 17 | 13 | 51 | Josh Richards | Joy Mining | 27 | 199 |
Toyota
|
|
| 18 | 38 | 32 | Blake Feese | Accudoc Solutions |
26 | 199 |
Chevrolet
|
|
| 19 | 37 | 66 | Ross Chastain | National Watermelon Board | 25 | 199 |
Chevrolet
|
|
| 20 | 4 | 62 | Brendan Gaughan | South Point | 24 | 198 |
Toyota
|
|
| 21 | 18 | 88 | Matt Crafton | Menards | 23 | 198 |
Chevrolet
|
|
| 22 | 28 | 09 | Bryan Silas | Rockingham Speedway | 0 | 198 |
Ford
|
|
| 23 | 17 | 3 | Austin Dillon | Bass Pro Shops | 21 | 197 |
Chevrolet
|
|
| 24 | 3 | 33 | Ron Hornaday Jr. | Cooked Perfect Meatballs | 20 | 197 |
Chevrolet
|
|
| 25 | 26 | 39 | Ryan Sieg | S&W Services | 19 | Gyújtás | 192 |
Chevrolet
|
| 26 | 35 | 9 | Max Papis | GEICO | 18 | 192 |
Toyota
|
|
| 27 | 21 | 73 | Brian Johnson Jr. | Superseal | 17 | 178 |
Chevrolet
|
|
| 28 | 24 | 70 | Jeff Agnew | Food Country USA |
16 | Baleset | 170 |
Chevrolet
|
| 29 | 22 | 4 | Ricky Carmichael | Monster Energy | 15 | 161 |
Chevrolet
|
|
| 30 | 7 | 18 | Kyle Busch | Dollar General | 0 | Baleset | 100 |
Toyota
|
| 31 | 16 | 7 | Miguel Paludo | Stemco Duroline | 13 | Motor | 90 |
Toyota
|
| 32 | 19 | 07 | John King | Edward Jones Investments | 12 | Kerék | 62 |
Toyota
|
| 33 | 25 | 01 | Jake Crum | Bandit Industries | 11 | Baleset | 61 |
Chevrolet
|
| 34 | 23 | 87 | Chris Jones | Copy Wizard | 10 | Baleset | 54 |
Chevrolet
|
| 35 | 33 | 38 | Mike Garvey | S&W Services | 9 | Fék | 4 |
Chevrolet
|
| 36 | 32 | 65 | Brent Raymer | County Building Center | 8 | Elektronika | 3 |
Chevrolet
|



