iRace.hu

Peters nyert Indianapolisban

E-mail Print PDF
Fotó: Getty Images

TRUCK - A 16. helyről rajtoló Timothy Peters pályafutása harmadik győzelemét szerezte a platósok között a pénteken rendezett AAA Insurance 200-ason a kisebbik Indianapolis-i pályán.

 

A verseny számos megszakítással indult, az első száz körben négyszer kellett beküldeni a felvezető autót. Egyszer eső - ekkor úgy tűnt, lehetetlen lesz lefutni a 200 kört, de végül sikerült -, háromszor baleset miatt.

Az első sárgát rögtön a rajt után lengették meg, mikor Johanna Long, Jason White és Ryan Sieg ütközött. A restart után továbbra is a pólból rajtoló Austin Dillon haladt az élen, egészen a 36. körig, amikor Johnny Sauter megelőzte. A 40. körben elkezdett esni az eső. A NASCAR azonnal megszakította a futamot. Az éllovasok kihasználva a lehetőséget a pitbe hajtottak. Ennek köszönhetően Parker Kligerman vette át a vezetést. A 91. körben, a későbbi győztes Peters perdült meg, mert váratlanul megszűnt abroncsainak megfelelő tapadása.

Peters újra 16. volt, kezdhette elölről a kapaszkodást. Miután újraindult a futam, James Buescher megelőzte Kligermant, aki féltávnál visszatámadott. Felváltva birtokolták az első helyet, de mivel folyamatos csatározásuk lassabb köridőket eredményezett Johnny Sauter egyre közelebb került, s a 95. körben elhappolta az elsőséget.

A listavezető Sauter azonban nem sokáig örülhetett. Hiába volt a leggyorsabb autója, a 135. körben defektet kapott, és a track bar is eltört Chevrolet-jában, végül csak a 23. lett. Az élen Bueschert, Dillon és Matt Crafton üldözte ekkor. 50 körrel a leintés előtt Peters feljött a hetedik helyre.

Mivel a várva várt sárga csak nem jött, a pilóták és csapatfőnökök számára világossá vált, hogy az üzemanyag fogyasztás kulcsfontosságú lesz a végjátékban. Az élen Buescher is lassulni kezdett. 7 körrel a leintés előtt hirtelen fél másodperccel rosszabb időt autózott, mint üldözői, Peters, aki később tankolt, mint a többiek, ekkor már a második volt. Nem is habozott sokáig, miközben mindketten a lekörözöttek sűrűjében szlalomoztak, Peters bebújt Buescher mellé és a hátsó egyenesben tisztán elé is került.

Az utolsó körben Ron Hornaday és Dillon autója is üzemanyag nélkül maradt. Előbbi a harmadik helyen haladt, végül ötödik lett, utóbbi viszont karambolozott Todd Bodine-nal és a lökéstől a falnak vágódott.

"Túl későn reagáltam a lassuló autóra" mondta Bodine, miután a két dulakodó csapat szerelőit szétválasztották. "Sajnálom a balesetet, az én hibám volt".

Dillon elsősorban azért gerjedt haragra, mert ha csak a kiürülő tankkal kellett volna számolnia, a lassuló autót talán be tudta volna hozni a célba Hornaday-hoz hasonlóan, így viszont csak a kilencedik lett, értékes pontokat elhullajtva. Pontokat, melyek akár azt jelenthették volna, hogy a balszerencsés Sautertől átvehette volna az elsőséget a táblázaton. Így azonban maradt második, 4 egységgel lemaradva.

Buescher csalódottan nyilatkozott: “Nagyon akartuk ezt a győzelmet ma este, véleményem szerint a leggyorsabb autó volt a miénk. Miután megelőzött, ő is visszavett a tempóból, s ekkor talán még lehetett volna keresnivalóm, de már nem maradt idő a támadásra."

A főszponzor nélküli, üres reklámfelületektől fehérlő Toyota pilótája, Peters viszont majd kibújt a bőréből.

“Nagyon jó érzés nyerni, főleg ilyen izgalmas végjátékban. Az utolsó kiállásnál Butch Hylton jól döntött, hogy négy friss abronccsal küldött vissza a pályára. Imádkoztam, hogy ne legyen sárga a végén." mondta Peters, aki utoljára 2010-ben nyert Daytonában.

"Remélem a kisteherautók még visszatérhetnek erre a pályára, s nem én leszek itt az utolsó győztes" tette hozzá Peters. A Lucas Oil Raceway - korábbi nevén Indianapolis Raceway Park - 1960-ban nyílt meg, 1982-től a Nationwide, 1995 óta pedig a Camping World elődei is rendeztek versenyeket a létesítmény 0,686 mérföldes minioválján. Nemrégiben a NASCAR úgy döntött, hogy 30 év után nem rendez több versenyt a pályán. Az IRP, mely egyébiránt nagyjából 800 méterre található az autóversenyzés mekkájától, az Indianapolis Raceway-től, a legnagyobb gyorsulási versenyeket rendező széria, az NHRA tulajdonában van, és nagyon úgy néz ki, nem csak a két NASCAR verseny televíziós bevételeitől esik el 2012-ben, de a január óta névadószponzorként is funkcionáló Lucas Oil is távozni készül. "Ha netán mégis hattyúdalnak bizonyul a mai futam, akkor viszont azzal a tudattal dőlhetek majd hátra a masszírozós fotelemben, hogy én nyertem az utolsó futamot. Király!"

VÉGEREDMÉNY:

PozStartNo.PilótaSzponzorPont KörMárka
1 16 17 Timothy Peters Red Horse Racing 47 200
Toyota
2 7 31 James Buescher Wolf Pack Rentals 44 200
Chevrolet
3 12 81 David Starr ASI Limited 41 200
Toyota
4 17 7 Miguel Paludo Stemco Duroline 40 200
Toyota
5 5 33 Ron Hornaday Jr. Vlasic 39 200
Chevrolet
6 8 88 Matt Crafton Menards 38 200
Chevrolet
7 3 22 Joey Coulter RCR/Ripit 37 200
Chevrolet
8 9 60 Cole Whitt Red Bull 36 199
Chevrolet
9 1 3 Austin Dillon Bass Pro Shops 36 199
Chevrolet
10 15 66 Ross Chastain National Watermelon Board 34 199
Chevrolet
11 6 29 Parker Kligerman Penske Truck Leasing 34 199
Dodge
12 18 5 Todd Bodine Big Red 33 199
Toyota
13 19 32 Steve Arpin mike's hard lemonade 31 199
Chevrolet
14 11 8 Nelson Piquet Jr. Bozzano-Jontex 30 198
Chevrolet
15 22 92 Clay Rogers FleetHQ 29 198
Chevrolet
16 10 62 Brendan Gaughan South Point 28 198
Toyota
17 13 20 Johanna Long Panhandle 27 198
Toyota
18 29 9 Max Papis GEICO 26 198
Toyota
19 27 4 Ricky Carmichael Monster Energy 25 197
Chevrolet
20 24 6 Justin Lofton Lofton Cattle-Shred TV 24 197
Toyota
21 21 98 Dakoda Armstrong Ferrellgas-Agrosure 23 197
Chevrolet
22 25 18 Josh Richards Joy Mining 22 197
Toyota
23 4 13 Johnny Sauter Safe Auto-Carrier 22 196
Chevrolet
24 2 2 Elliott Sadler Hunt Brothers 0 196
Chevrolet
25 28 01 Jake Crum Unsponsored 19 196
Chevrolet
26 14 23 Jason White GunBroker.com 18 194
Chevrolet
27 32 96 Todd Peck National Arthritis Found. 0 194
Chevrolet
28 26 63 Jack Smith Seal Wrap 16 193
Ford
29 20 39 Ryan Sieg S&W Services 15 193
Chevrolet
30 34 07 Ricky Moxley Wear Your Gear/BOBBER 14 193
Toyota
31 33 57 Norm Benning Norm Benning Racing 13 189
Chevrolet
32 36 10 Jennifer Jo Cobb TenForJen.com 0 183
Ford
33 30 42 Tommy Joe Martins Cross Construction 11 181
Dodge
34 35 00 Brad Queen Live Oak Real Estate 10 Motor 133
Chevrolet
35 23 93 Shane Sieg S&W Services 9 Vibráció 127
Chevrolet
36 31 38 Mike Garvey S&W Services 8 Differenciál 7
Chevrolet