TRUCK - Szombaton este Iowában véget ért Matt Crafton 79 futam óta tartó nyeretlenségi sorozata. Hosszas kergetőzés után végül legyűrte Austin Dillont és megnyerte a Camping World Truck Series Coca-Cola 200-as elnevezésű versenyét az Iowa Speedway-en.
Crafton a 161. körben szerezte meg a vezetést egy restartnál a kétszeres bajnok - címvédő - Todd Bodine-tól, aki a Germain Racing szponzor nélkül maradt 20-as autójából ült át Randy Moss 5-ös autójába (Travis Kvapil helyére). Dillon ugyanebben a körben a nyolcadik helyről a harmadikra jött fel, s 20 körrel a hivatalos táv vége előtt már ott lihegett Crafton nyakában.
Dillon a 30. körben került az élre, és csak a 156. körben a pitben veszítette el azt. Egyértelműen a mezőny leggyorsabb autója volt az övé ezen az estén. Hamarosan utolérte Crafton, három hosszú, feszültséggel teli körön át egymás mellett haladtak, mi több Dillon átmenetileg - a regisztrációs vonalnál orrhosszal - az elsőséget is megszerezte, de a hármas és négyes kanyart sokkal tisztábban abszolváló Crafton vissza tudta verni a támadás. Ezt követően Dillon kívülről próbálkozott, de a lekörözött, lassabb járművek között szlalomozva sok időt veszített. Hirtelen 100 méteresre duzzadt a hátránya, sőt, a harmadik helyért csatázó három autó (David Mayhew, Johnny Sauter és Joey Coulter) is megérkezett Dillon mögé. Mayhew támadásra készen leselkedett Dillon mögött, Coulter viszont már akcióba is lépett, szépen megelőzte Sautert. De ekkor ők is megérkeztek a lassabb autók mögé, ezt kihasználva Sauter, aki egyébként a listavezető, visszavette a negyedik helyet.
Miközben Crafton azon gondolkodott merről előzze meg a körhátrányban lévő Max Papist, Dillon fekete 3-as Chevy-je (a néhai Intimidátor, Dale Earnhardt szín és számkombinációját viselő autó) újra fenyegető közelségbe került. Amikor meglengették az utolsó kört jelző fehér zászlót, Crafton tartotta 6-7 méteres előnyét. Mayhew némileg lemaradva kerülte meg a félrehúzódó Papist, majd az egymás mellett veselkedő Coulter és Sauter következett.
Crafton már nem hibázott megszerezte második győzelmét a szériában, ahol eddig 258 alkalommal vett részt futamon.
"Amikor Dillon feltűnt mögöttem, tudtam, hogy harcolnom kell" mondta a 35 éves Crafton. "Tudtam, hogy övé a leggyorsabb autó, és tudtam, hogy vigyáznom kell az enyémre, ha azt akarom, hogy legyen esélyem a végén."
A mindössze hatodik futamán a pólból rajtoló Mayhew behozta a harmadik helyre a Kevin Harvick Inc. 2-es rajtszámú Chevrolet-ját.
A futamot egyszer piros zászlóval 15 percre megszakították, mert Justin Marks súlyos balesetet szenvedett. Megcsúszott, az érkező Papis nem tudta kikerülni, keresztbe fordította, Marks pedig keresztül csúszott a füves térségen és frontálisan ütközött a box utcát elválasztó biztonsági falnak. Segítség nélkül mászott ki az roncsból, de a mellkasát masszírozta és nem volt túl jó állapotban. Kórházba szállították kivizsgálásra.
A pontversenyben továbbra is Sauter áll az élen, az újoncok között Cole Whitt vezet. A gyártók között 9 pontra csökkent a Toyota előnye, köszönhetően az elképesztő Chevrolet fölénynek (az első nyolc autó Chevy volt). 2011-ben eddig 7-szer nyertek a japánok, 4-szer a GM termékei, a Ford és a Dodge ezidáig nyeretlen. Utóbbi tény nem meglepő, hiszen e két gyártó már alig képviselteti magát az amúgy is válságban lévő ágazatban. Idén már harmadszor fordult elő, hogy nem nevezett a 36-os mezőnybe elegendő csapat. Csupán 32-en indultak a futamon.
A következő verseny a Nashville Superspeedway-en lesz pénteken, a Lucas Deep Clean 200-as.
VÉGEREDMÉNY:
| Poz | Start | No. | Pilóta | Szponzor | Pont | Kör | Márka | |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 11 | 88 | Matt Crafton | Menards/Ideal Door | 47 | 200 |
Chevrolet
|
|
| 2 | 5 | 3 | Austin Dillon | Bass Pro Shops | 44 | 200 |
Chevrolet
|
|
| 3 | 1 | 2 | David Mayhew | MMI Services | 42 | 200 |
Chevrolet
|
|
| 4 | 6 | 13 | Johnny Sauter | Safe Auto-Curb Records-Karl Chevrolet | 41 | 200 |
Chevrolet
|
|
| 5 | 2 | 22 | Joey Coulter | RCR/Darrell Gwynn Foundation | 39 | 200 |
Chevrolet
|
|
| 6 | 14 | 60 | Cole Whitt | Red Bull/Fuel Doctor | 38 | 200 |
Chevrolet
|
|
| 7 | 3 | 31 | James Buescher | Wolf Pack Rentals | 37 | 200 |
Chevrolet
|
|
| 8 | 10 | 8 | Nelson Piquet Jr. | Bozzano-Jontex | 36 | 200 |
Chevrolet
|
|
| 9 | 32 | 81 | David Starr | Zachry | 35 | 200 |
Toyota
|
|
| 10 | 21 | 5 | Todd Bodine | Unsponsored | 35 | 200 |
Toyota
|
|
| 11 | 4 | 17 | Timothy Peters | Red Horse Racing | 33 | 200 |
Toyota
|
|
| 12 | 9 | 46 | Justin Lofton | CollegeComplete.com | 32 | 200 |
Toyota
|
|
| 13 | 13 | 32 | Steve Arpin | mike's hard lemonade | 31 | 200 |
Chevrolet
|
|
| 14 | 7 | 18 | Brian Ickler | Toyota Tundra | 30 | 200 |
Toyota
|
|
| 15 | 12 | 7 | Miguel Paludo | Stemco Duroline | 29 | 200 |
Toyota
|
|
| 16 | 19 | 62 | Brendan Gaughan | South Point | 28 | 200 |
Toyota
|
|
| 17 | 20 | 92 | Clay Rogers | BTS Tire & Wheel/Fleet HQ | 27 | 200 |
Chevrolet
|
|
| 18 | 23 | 39 | Ryan Sieg | S & W Services | 26 | 200 |
Chevrolet
|
|
| 19 | 18 | 33 | Ron Hornaday Jr. | Anderson's Maple Syrup | 25 | 199 |
Chevrolet
|
|
| 20 | 17 | 9 | Max Papis | GEICO | 24 | 198 |
Toyota
|
|
| 21 | 25 | 98 | Dakoda Armstrong | Ferrellgas-Agrosure | 23 | 198 |
Chevrolet
|
|
| 22 | 8 | 29 | Parker Kligerman | Penske Truck Leasing | 22 | 198 |
Dodge
|
|
| 23 | 27 | 02 | Jamie Dick | VivaAutoGroup.com | 21 | 196 |
Chevrolet
|
|
| 24 | 28 | 07 | Caleb Roark | Wear Your Gear/BOBBER | 20 | 194 |
Chevrolet
|
|
| 25 | 16 | 23 | Jason White | GunBroker.com | 19 | 190 |
Chevrolet
|
|
| 26 | 30 | 57 | Norm Benning | Norm Benning Racing | 18 | 183 |
Chevrolet
|
|
| 27 | 22 | 4 | Ricky Carmichael | Monster Energy | 17 | Baleset | 152 |
Chevrolet
|
| 28 | 15 | 66 | Justin Marks | GoPro | 16 | Baleset | 101 |
Chevrolet
|
| 29 | 24 | 63 | Jack Smith | Seal Wrap | 0 | Baleset | 86 |
Ford
|
| 30 | 26 | 93 | Mike Garvey | S&W Services | 14 | Fék | 46 |
Chevrolet
|
| 31 | 29 | 96 | Todd Peck | National Arthritis Foundation | 13 | Fék | 34 |
Chevrolet
|
| 32 | 31 | 75 | Greg Seevers | Norm Benning Racing | 0 | Hűtés | 3 |
Chevrolet
|



