iRace.hu

Sage Karam: Csak az IndyCar érdekel!

E-mail Print PDF

2010-ben az Andretti Autosport újra a győztesek közé emelkedett az IZOD IndyCar szériában Ryan Hunter-Reay és Tony Kanaan révén, az AFS Racinggel közösen pedig a Firestone Indy Lights-ban Martin Plowman és Charlie Kimball révén a harmadik-negyedik helyen zárták a bajnoki pontversenyt. De az igazán jelentős sikereket az USF2000-ben érték el, ahol a 2011-ben a Star Mazdába tovább lépő Sage Karam besöpörte a bajnoki címet. David Malsher interjúja a RACER.com-ról.

12 versenyből kilenc győzelem és hat pole pozíció hét kvalifikációs edzésen - Karam tulajdonképpen legyőzhetetlen volt 2010-ben. Nem is volt meglepetés, hogy Michael Andretti 2011-ben saját Star Mazda csapatában dolgozik tovább a Nazareth-i 15 éves amerikai fiatalemberrel.

Két hónap telt már el Road Atlanta óta, amikor bebiztosítottad bajnoki győzelmed, viszont csak pár napja jelentette be a csapat, hogy 2011-ben is náluk folytatod - hogy érzed magad?

"Alig pár napot ünnepeltük csak a bajnoki címem, ezután azonnal folytattam a munkát az edzőteremben és terveztük a jövőmet. 2010 most már csak egy halom adat. Várjuk a Star Mazda szezont."

Csak pusztán azért, mert az Andretti Autosporttal versenyeztél 2010-ben, még nem volt garantált helyed a Star Mazda csapatban 2011-re, ugye?

"Ez pontosan így van. Nem tudtuk, hogyan tovább, vagy az Andretti Autosport hogyan lép tovább - a csapatindítás is kérdéses volt. A Road Atlanta utáni hetekben sokat beszélgettünk és végül elém tárták ezt az ajánlatot. Nagyon boldog vagyok, hogy a Mazda Road to Indy programban folytathatom és maradhatok ennél a csapatnál - úgy érzem, velük lehet komoly esélyem, hogy egyszer Indy 500-at nyerjek. Jó helyen vagyok jó időben, hiszen most már a nevelőprogram minden szintjén van saját csapatuk."

Michael közvetlenül talált meg téged még a go-kartos időkből [Karam 35 go-kart bajnokságot nyert összesen], vagy 2009-ben a Skip Barber versenyzőiskolában bukkant rád, miközben a legígéretesebb tanítványt kereste?

"Ami azt illeti, Michael a szembe szomszédom, már elég régóta. Édesapámmal jó barátok lettek és a személyi edzője lett, amikor Michael a Champ Carban versenyzett, vagyis elég jól ismert, támogatott már go-kartosként is, majd természetesen látta, hogyan teljesítek a Skip Barberben.

"Az egyik nap a suliban váratlanul behívattak az igazgatóiba, én pedig be voltam ijedve, hogy valami rosszat csináltam. Az igazgató csak annyit mondott: 'Hívd fel apádat.' Én még mindig nem értettem, mi folyik itt, aztán kiderült, csak szórakoztak velem. Édesapám azt mondta a telefonba: 'Andretti versenyzője lettél!' Egész nap le se tudtam törölni a mosolyt az arcomról."

Milyen volt a 2009-es éved, a go-kartozás és a nagyobb autókkal való párhuzamos versenyzés?

"Annyira azért nem volt nagy ugrás - csak kaptam egy nagyobb autót. A legnehezebb része inkább a sok utazás volt, rendkívül fárasztott, de kitartásra és fegyelemre tanított."

Tehát go-kartban tanultad meg, hogy vezess egy F2000-es autót? Ha más utat jártál volna be, más technikával is vezetnél?

"Így van, a go-kart tanította meg nekem, hogyan kell bánni a géppel, a megérzéseimet, az apróságokat nagyon jól tudtam kamatoztatni az F2000-es autóban is. A csapattársam, Zach [Veach], egy Atlantic autós tesztelésről érkezett - ő annak idején azt a szériát szemelte ki magának. Az F2000-es autóval is úgy bánt, mintha Atlantic autót vezetne - nagyon finoman, óvatosan - és nem is produkált olyan jó időket, mint amit elvártak tőle. Mondtuk neki, dobálja úgy a gépet, mint egy go-kartot és láss csodát, hirtelen dobogós eredményeket autózott."

Az világos, hogy rendkívül nagy önbizalommal vagy felvértezve a versenyzés terén, de arra azért még te sem számíthattál tavaly ilyenkor, hogy az F2000-es versenyek 75%-át megnyered?

"Még szép, hogy nem! Van önbizalmam, de azért reálisan úgy gondolkoztam, hogy az első versenyen elérek egy hatodik-hetedik helyet, amire később majd tudok építkezni, így az év végére már a győzelemért küzdhetek. De a St. Pete-ben aratott győzelmem mindent megváltoztatott, belelkesültem és csak jöttek a sikerek egymás után."

Mennyire fontos egy versenyzőnek a tanácsadás ezen a szinten? Még szoktatnod kell magad hozzá?

"Nálunk nincs egy fixen kinevezett tanácsadó, de amikor az IndyCarral közös hétvégénk volt, Ryan Hunter-Reay-el vagy Marco Andretti-vel felpattantunk egy kis golf autóra és együtt fedeztük fel a pályát. Aztán mondták is, hogy itt így kell menned, ott úgy, itt érinteni kell a rázókövet, használd ki a pályát teljes szélességében és egy csomó ehhez hasonló dolgot. Ez St. Pete-ben hatalmas segítség volt. Marco minden apró trükköt megmutatott és a versenyen óriási hasznát vettem."

És akkor egy kérdés, amit minden újoncnak meg kell válaszolnia: mennyiben különbözik az F2000-es autó a Star Mazdától?

"Hát van különbség rengeteg. Először az Andersen Racingnél teszteltem Star Mazda autót Sebringben, nagyon más volt. A leszorító erő nagyságát és a fékek erősségét tudnám kiemelni. Sokkal keményebb fékekkel tudsz egy Mazdában dolgozni. Ahogy már mondtam is, az F2000-es autót úgy vezettem, mint egy go-kartot: egyszerűen dobáltam a kocsit. Egy Star Mazdával sokkal finomabban, úriemberesebben kell bánni. Ezt nevezem én nagy ugrásnak. De pár héttel ezelőtt teszteltem egy Andretti autóval is Sebringben, és kezdem átvenni a stílust, egyre természetesebb a dolog.

Mi volt a legfontosabb különbség az Andersen és az Andretti autó között és van már valami fogalmad arról, hogy a beállítások terén mekkora a mozgás annak ellenére, hogy két tökéletesen egyforma konstrukcióról van szó?

"Az autók között nem nagyon volt különbség. Az Andretti autóban gyorsabb voltam, de szerintem csak azért, mert több időnk volt és már tudtam, mire számítsak. Ezen a téren nem sok változás lesz jövőre - az igazi különbséget a versenyző fogja jelenteni."

Nem csak a versenyzésről szól ez az egész, igazam van? Téged a Comfort Revolution szponzorál - egy elég jelentős szponzorációról van szó ezen a szinten -, vagyis közben el kell sajátítanod pl. a nyilvánosság előtti beszéd fortélyait is.

"Na igen, részt veszek az Operation Smile [Mosoly Hadművelet – Sz.Z.] nevű szervezet akcióiban, akik különféle országokba utaznak farkastorok és ajakműtétek elvégzésére, így jártam már pl. Honduras-ban, ahol láttam orvosokat műtétek közben. Én szó szerint a műtőasztal mellett állok. Pár hónappal ezelőtt a Denveri Egyetemen jártam, ahol 200 hallgató előtt kellett beszélnem az Operation Smile-ról és arról, mit fogok én tenni, ha lehetőségem lesz rá. A Comfort Revolution Michael Fux vállalkozása, aki a menedzserem és odaadó harcosa a jótékonykodásnak, ezért nagyon örül annak, hogy részt veszek ebben. Idén először beszéltem nagyobb közönség előtt, szóval Denverben elkísért egy tanácsadó is, aki segített ebben."

Mik a céljaid 2011-re? A Star Mazda már az a szint, ahol úgy érzed, lesz egy újonc éved építkezésre, majd irány a bajnoki cím 2012-ben? Vagy már újoncként bajnokságot fogsz nyerni?

"Mindig a győzelem a cél, de ez az év a folyamatos építkezésről fog szólni. A Star Mazdában nagy a küzdelem. Remélem, hogy év elején nem leszünk nagyon lemaradva, 15. vagy ekörül tudunk teljesíteni. Ha a nyolc közé tudunk kerülni már a kezdésnél és minden egyes fordulóban tudunk fejlődni, akkor szerintem ott lehetek a bajnoki küzdelem kellős közepén. Az én személyes célom viszont az, hogy versenyről-versenyre tudjak fejlődni, gyorsulni."

Mi tagadás, időd van bőven, ha kell még egy év, nem lehet probléma. Szeretnél a Mazda Road to Indy-ben maradni, vagy vannak Formula 1-es ambícióid is?

"Nincs, amióta megszülettem Indy 500 versenyző szeretnék lenni - az én álmom, hogy megnyerjem azt a versenyt. Itt akarok maradni. Célom az IndyCar, itt élek a Nazareth Speedway mellett, velünk szemben az Andretti család lakik. Most, hogy egy világos út vezet az IndyCarig, a versenyzők számára is teljesen világos, merre tovább, ha döntésre kerül sor."

Miután már megmutattad, hogy képes vagy go-kartok és autók között eredményesen mozogni, szeretnéd, ha a későbbiekben is ilyen sokoldalú tudnál maradni? Például mit szólsz ahhoz, hogy néhány IndyCar és NASCAR versenyző ott van évről-évre a Rolex 24 óráson Daytonában?

"Vicces, hogy ezt kérdezed, mert Zach-hel pont Daytonáról beszélgettünk a minap. Márciusig nem töltöm be a 16-ot, ezért most januárban biztos nem leszek ott, de jövőre ki tudja... gondolkozunk rajta. Ne nevess, de Zach-hel már a Baja 1000-et is fontolgatjuk! Persze nem tudom, ez mennyire realisztikus elképzelés a részünkről, de mindenre nyitottak vagyunk. Mivel szezon végi eseményről van szó, miért ne lehetnénk ott."