iRace.hu

Elkhart Lake: Conor Daly idei hatodik győzelmét aratta

E-mail Print PDF

Conor Daly az idei Star Mazda bajnokság 11. fordulóján nyolcadik pole pozíciójából rajtolva hatodik győzelmét aratta Elkhart Lake-ben, a Time Warner Cable Road Race Showcase versenyen. Az indianapolis-i versenyző az első körben a harmadik helyre esett ugyan vissza, de az ötödik körre már visszaküzdötte magát az élre.

 

Az utolsó körök sárga zászlós újraindulását is kivédve a #22-es rajtszámú Juncos Racing Mazdával 1,5 másodperces előnnyel ért célba a második helyezett Jorge Goncalvez előtt, aki a harmadik helyről rajtolt szombaton. Pályafutása első dobogós helyezését szerezte meg harmadik helyével Conor de Philippi, aki a JDC Motorsports MAZDASPEED Mazdával ugyancsak karrierje legjobb rajthelyéről, a második pozícióból vágott neki a versenynek.

Az Expert és Master kategóriákban a múlt hetihez hasonló eredmény született: a Team GDT két versenyzője hozta el a győzelmeket, J.W. Roberts, ill. Carlos Conde. Roberts nemcsak a kategóriát nyerte meg, hanem összesítésben is a 11. helyen végzett, illetve nyolcadik győzelmével megszerezte a 2010-es Star Mazda Master bajnoki címet.

A norvég Anders Krohn a hetedik helyről rajtolva negyedik lett az Andersen Racing Mazdájával, vagyis folytatta remek top5-ös sorozatát. Kiegyensúlyozottságának köszönheti, hogy ő az egyetlen versenyző, akinek még matematikailag esélye van Daly utolérésére a bajnoki pontversenyben. Két versennyel a szezon vége előtt maximum 90 pont szerezhető (44 a győzelemért és plusz egy a pole pozícióért), Daly-nek most 457 pontja van, Krohnnak 388. De Philippe vezeti az újoncok bajnokságát tíz pontos előnyével a francia Tristan Vautier előtt.

A bajnokság következő versenyére, a MOBIL1 Presents the Grand Prix of Mosportra augusztus 28-án, szombaton kerül sor. A szezonzáró viadalt az ALMS-el közös hétvégén Road Atlantában rendezik, október 1-én.

 

Elkhart Lake, végeredmény

Poz # Versenyző Csapat Hátrány
1. 22 Conor Daly Juncos Racing 44:47.966
2. 9 Jorge Goncalvez Team APEX + 1.561
3. 11 Connor De Phillippi JDC Motorsports + 2.314
4. 47 Anders Krohn Andersen Racing + 3.501
5. 66 Rusty Mitchell Juncos Racing + 4.696
6. 28 Juan Piedrahita
+ 5.716
7. 16 David Ostella AIM Autosport + 9.542
8. 25 Tatiana Calderon Juncos Racing + 9.986
9. 31 Carlos Conde Team GDT + 10.995
10. 57 Court Vernon Team GDT + 11.514
11. 65 J.W. Roberts Team GDT + 11.634
12. 20 Carlos Linares Linares Racing + 11.925
13. 38 Tristan Vautier Andersen Racing + 19.809
14. 81 Nick Andries Andersen Racing + 1 kör
15. 37 Dom Bastien Team APEX + 5 kör
16. 17 Mikael Grenier Andersen Racing + 6 kör
17. 85 Chris Miller JDC Motorsports + 11 kör
18. 55 Gerry Kraut JDC Motorsports kiesett
19. 18 Joao Horto Team APEX kiesett