iRace.hu

Újabb hölgy tart az IndyCar felé

E-mail Print PDF

Az amerikai Ashley Freiberg a JDC MotorSports-nál fog versenyezni a 2012-es Star Mazda Bajnokságban. A minnesotai székhelyű csapat ismét első helyen szeretné befejezni a szezont és a cél elérése érdekében kötöttek szerződést Freiberggel, akit a TrueCar által életre hívott versenyzőnőket támogató program segítségével választottak ki.

 

 

A Star Mazda sorozat mind a 18 versenyén részt fog venni a korábbi Skip Barber bajnok, aki többek között négy Star Mazda futamot is a háta mögött tudhat már.

Izgatottan várjuk, hogy Ashley-vel dolgozhassunk a 2012-es szezon során” – nyilatkozta John Church, a JDC MotorSports igazgatója. “Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Ashley-vel és a TrueCar-ral tevékenykedhetünk együtt, úgy érezzük, hogy remek szezon elé nézünk.”

Nem tudom kifejezni, mennyire izgatott vagyok a lehetőség miatt, amit a TrueCar nyújtott számomra” – nyilatkozta Freiberg. “Nagyon jó csapatba kerültem a TrueCar, a JDC, Burke Harrison és Mike Zimickinek köszönhetően. Örülök neki, hogy megkaptam a lehetőséget arra, hogy velük dolgozzak és tanuljak az idei évadban. Egyetlen módon tudom leírni, mit érzek: az álmom vált valóra.

A 2012-es szezon egy újabb lépcsőfok Freiberg számára a csúcs felé. Az illinois-i születésű, de jelenleg Vermontban élő versenyzőhölgy karrierjét gokart versenyzéssel kezdte. Miután több futamot és bajnokságot is megnyert, 2007-ben tovább állt és a Skip Barber futamokon bizonyította rátermettségét.

Freiberg 2010-ben történelmet írt, mivel első nőként megnyerte a Skip Barber National versenyt és a bajnokságot is, így két Barber Series címet tudhat magáénak. Ennek köszönhetően választotta ki a TrueCar 5 további női versenyző mellett.

A JDC MotorSports célja egy újabb bajnoki cím elérése. A szezon március 24-én kezdődik St. Petersburgban, az IZOD IndyCar Series betét futamaként. A verseny jelentősége miatt Freiberg és csapattársa részt fog venni a Star Mazda Championship Spring Training eseményen a Barber Motorsports Parkban március 19. és 20. Között. A JDC MotorSports továbbra is keresi a pilótákat, akik érdekeltek abban, hogy egy remek csapattal dolgozzanak együtt.

Bánki Gergő