Megérkezett az első négy mérföldnyi betonfal a Honda Grand Prix of St. Petersburg-i versenyhétvégére kialakítandó utcai pályára.
A teljes korlát- és kerítésrendszert az elkövetkezendő 5 hétben fogják felépíteni, hogy időben elkészüljenek a március 23-25. között megrendezésre kerülő IZOD IndyCar Series és Mazda Road to Indy versenyhétvégére. Az IndyCar széria szezonnyitó futamát az ABC televízió csatorna fogja élőben közvetíteni.
Az IndyCar technológiáért felelős elnökhelyettese, Will Phillips az új Chevrolet, Honda és Lotus motoros Dallara versenyautókról tartott tájékoztatóban azt is elmondta, hogy 28 autós mezőnyre számítanak a 8. alkalommal megrendezésre kerülő összecsapáson.
Az 1,8 mérföldes versenypálya nem csak a város utcáit foglalja magában, hanem egy része az Albert Whitted Repülőtéren terül el. A 2011-es futamot Dario Franchitti nyerte meg, aki ezután meg sem állt egészen a bajnoki címig.
Bánki Gergő



