iRace.hu

Három autóssá is bővülhet a Rahal csapat

E-mail Print PDF

A Rahal Letterman Lanigan Racing idei terve, hogy teljes szezonos csapatként térnek vissza az IndyCar szériába, igencsak nagy lendületet vett a hétvégén: miután az ohiói központú csapat bejelentette Takuma Satót első versenyzőjének és átköltözését Indianapolisba, a de Ferran Racing egykori műhelyébe. Már most arról hallani, hogy nemcsak második, hanem esetleg egy harmadik autó is összejöhet a 2012-es szezonra.

 

"Majdnem mindennel kész vagyunk, alig néhány dolgot kell elsimítanunk" - mondta izgatottan Bobby Rahal hétfőn a SPEED.com-nak. "A szokásos: nagyon közel vagyunk a második autóhoz, a szerződések oda-vissza megjárták már a feleket és amikor már azt hinné az ember, alá tudunk írni, mindig kiderül, hogy itt vagy ott még valamin finomítani kellene, szóval átnézzük, átírtjuk és küldözgetjük napokig megint a szerződéseket. Ez persze mindig így megy és szerintem már nagyon közel vagyunk, sőt, már a harmadik autó is ebben a fázisban tart."

Rahal tavaly novemberben jelentette be, hogy sikerült két motorszerződést is nyélbe ütnie a Hondával, majd két héttel később Satóval is sikerült leszerződni. Most úgy áll a dolog, hogy az európai GP2-ben versenyző Luca Filippi ülhet be a második Rahal autóba.

Tavaly az olasz versenyző bajnoki esélyeit pusztán az úsztatta el, hogy a szezon közepén a Super Novából át kellett ülnie a Scuderia Coloni alakulathoz, így csak második helyen zárta a bajnokságot. A Formula 1 nevelőszériájában eltöltött hat éve alatt jelentéktelen tartalékversenyzői állásoknál közelebb soha nem jutott az F1-hez, így most úgy döntött, továbblép és szerencsét próbál az Egyesült Államokban.

A 26 éves versenyzőt jól ismerik a Hondánál, hiszen a japán gyár F1-es csapatánál szolgált tesztversenyzőként és hasonlóan Satóhoz neki is lesz keresnivalója a többnyire épített és utcai pályás versenyeket felvonultató IndyCar szezonban.

Az igazán váratlan hír viszont mégiscsak az, hogy az utoljára 2004-ben a Champ Carban versenyző mexikói Michael Jourdain Jr. neve merült fel mint lehetséges harmadik versenyző Bobby Rahal alakulatában. Jourdain 2002-2003-ban Rahal csapatában versenyzett, de nem követte az IRL-be munkaadóját és még egy év versenyzés után Amerikát is elhagyva Európa felé vette az irányt: a WTCC, az A1GP és a WRC szériákat megjárva szinte mindent kipróbált.

A Rahal csapatával kétszeres győztes Jourdain 12 alkalommal végzett a legjobb hat között és 2003-ban harmadik helyen zárta a bajnokságot.

A pletykák szerint Jourdain csak az Indianapolis 500-tól csatlakozik a csapathoz, ám a 35 éves versenyző szerint ha sikerül elég gyorsan még szponzorokat szerezni, már hamarabb is autóba ülhet.

"Sokan vannak, akik ismét szeretnének az IndyCarban versenyezni, de nincs elég pénz mögöttük egy teljes szezonra, szóval több lehetséges megoldást is mérlegelünk a harmadik autóval kapcsolatban. Neveket nem mondhatok, de a tárgyalások március 2-ig tarthatnak legkésőbb."