A tegnapi INDYCAR szezonnyitó sajtótájékoztató felvezetéseként Beaux Barfield versenyigazgató bemutatta új csapatát, akikkel együtt irányítja majd az IndyCar versenyhétvégéit: Arie Luyendyk kétszeres Indianapolis 500 bajnokot, az egykori Indy versenyző Johnny Unsert és a CART/Champ Car széria egykori operatív igazgatóját, Gary Barnardot.
Barfield azt is megerősítette, hogy a versenyirányítás területén operatív feladatokat ellátó személyek többsége megmaradt, de a versenybírók ezentúl más minőségükben látják el feladatukat.
"Legalább nyolc-kilenc emberre van szükség ahhoz, hogy minden részfeladat jól el legyen látva, a pályamunkásokkal való kapcsolattartástól kezdve a biztonsági autó irányításáig" - mondta Barfield. "Mindenkire szükség van ahhoz, hogy a versenyirányítás jól végezze a dolgát. A versenybírók viszont mostantól sokkal kisebb befolyással lesznek a versenyigazgató munkájára.
"Az évek során már sok minden kipróbálásra került, az egyszemélyes és háromszemélyes irányításig mindenféle variációban. Az én feladatom, hogy a versenyzői eligazításon mindenkinek világosan elmondjam, mit várok el a versenyen, vagyis pontosan elég egy ember erre. Ez azt jelenti, hogy a versenybírók jelenlétére egyfajta biztonsági szempontból van szükség."
Az 58 éves Luyendyk annak idején az év újoncaként debütált a CART-ban, majd háromszor szerzett pole pozíciót az Indy 500-on. Megnyerte a Le Mans 24 órást és a 12 órás sebringi viadalt is. Az elmúlt években Luyendyk az IndyCar versenyzők mentoraként, tanácsadójaként dolgozott a paddockban. Most ugyanezt fogja tenni, csak versenybírói minőségben.
"Nekünk nem kell már ezeknek a srácoknak megmondanunk, hogyan vezessenek" - mondta Luyendyk. "Inkább az a feladatunk, hogy türelmet tanítsunk nekik és felkészítsük őket a nehéz helyzetek átvészelésére. Ez inkább mentális, mint vezetéstechnikai segítségnyújtás. Beaux társaként mi az ő utasításait teljesítjük majd és igyekszünk mindenkire figyelni."
Az 53 éves Unser, Al és Bobby Unser unokaöccse 2008-ban a Champ Car Atlantic szériában dolgozott már versenyigazgatóként. 1993-ban és 1994-ban a Dale Coyne Racingnél öt CART versenyen indult, majd 15 INDYCAR versenyen is részt vett. Ötször indult az Indianapolis 500-on, legutóbb 2000-ben.
"Én már számtalan helyen sok versenyigazgatót láttam dolgozni és nagyon tetszik az, amit Beaux csinál" - mondta Unser. "Mi azért vagyunk itt, hogy támogassuk őt, nézzük a monitorokat és nyomon kövessük az eseményeket az első autótól az utolsóig. Azért vagyunk, hogy fair játékszabályokat biztosítsunk mindenki számára."
Unser Barfield mellett dolgozott már a Champ Carban is.
"Egy versenybíró ismeri a versenyzőt, a sportot, a bíráskodást és széles látókörének köszönhetően minden képessége megvan ahhoz, hogy biztosítsa egy nagyszerű esemény gördülékeny lebonyolítását" - tette hozzá Barfield, aki korábban szintén versenyzett Indy autókkal. "Ők az én segédeim, akikkel együtt jó munkát tudunk majd végezni. Egyikük közben megmarad a versenyzők mentorának is.
"Arie és Johnny nagyon jól ismerik a versenyzőkkel kapcsolatos dolgokat. Egy versenyirányításban dolgozó csapatot nem könnyű összeállítani, de én nagyon büszke vagyok erre a társaságra és biztos vagyok benne, hogy így együtt hatékonyan tudunk majd dolgozni."



