Az IndyCar 2012-es szabálykönyvén látszik, hogy új adminisztráció vette kézbe a versenyigazgatóságot: Beaux Barfield és csapata érezhetően átdolgozta az elődjétől megörökölt szabályzatot, ám tartalmilag nem szedték szét teljesen, hanem inkább az egyértelműségén és olvashatóságán javítottak többet. Az persze majd a gyakorlatban dől el, hogy az új szellemiség a versenypályán is látszani fog-e.
Néhány szám így az elején: 203 oldalával 29-cel rövidebb lett, mint elődje, 11 512 szóval kevesebbet írtak bele és mindössze csak hatszor fordul elő a "megítélése szerint" szófordulat - utóbbi 87-szer fordult elő a tavalyi szabályzatban, ami tulajdonképpen azt jelentette, Brian Barnhart bármiről "megítélése szerint" dönthetett. Ebből a szempontból tényleg komoly előrelépés történt, sikerült több helyen is konkretizálni, egyértelműsíteni a szabályokon, de még mindig felfedezhetünk kétértelmű megfogalmazásokat - ezt Barfield sem tagadja, de ígérete szerint majd a gyakorlatban fogja látni igazán, hogy hol lesz még szükség további módosításokra.
"A csapatoknak minél hamarabb szükségük volt az új szabálykönyvre" - mondta Barfield. "A nagyobb felfordulás elkerülése érdekében úgy döntöttem, gyorsan átírjuk a legszükségesebb pontokat, hogy a csapatok minél hamarabb megkaphassák a végleges változatot. Az is szempont volt, hogy megmaradjon a szabályoknak az a része, amivel elméletben én is egyet értek, aztán majd meglátjuk, szükség lesz-e év végén egy jelentősebb átírásra. Képtelenség lett volna teljesen az elejéről megírni most egy új szabálykönyvet, de egy év gyakorlat után lehetséges, hogy 2013-ra teljesen új szabályzatot írunk."
Barfield négy év versenyigazgatói munka után az ALMS-ből érkezett az INDYCAR-ba, ahonnan számos olyan szabályt hozott magával, amit szerinte sikeresen lehet majd alkalmazni az INDYCAR-ban is - ezek többségét sorba is vesszük a továbbiakban.
Szervezeti változások és a döntéshozatali mechanizmus
A szabálykönyv megalkotása során Barfieldék kiemelt figyelmet fordítottak a közérhetőségre és egyértelműségre. Ezt szolgálta a bevezetőben már említett "megítélése szerint" szófordulat kigyomlálása a szövegből, ami az előző években erősen szubjektívvé tette egy-egy versenyhelyzet megítélését és a versenyigazgatóság rá adott reakcióját. Közismerten emiatt érkezett a legtöbb kritika, hiszen számos esetben előfordult, hogy egy-egy versenyző ugyanolyan manővere más megítélés alá esett, ill. eltérő módon lettek ugyanazok a kihágások szankcionálva.
A versenyigazgatóság szervezetileg egyszemélyes döntéshozóból állt ugyan formailag, de mégis egy kis minibíróság hozta az ítéleteket: Barnhart mellett egy három tagú testület vitatta meg a vitás eseteket és hoztak - a szabálykönyv által teremtett lehetőségekkel élve - szubjektív döntéseket. Ez nemcsak a csapatoknak és versenyzőknek, hanem a rajongóknak is sok álmatlan éjszakát okozott.
Barfield törekvése ezzel a módszerrel határozottan szembemegy: elsődlegesen mindent a leírt szabályoknak kíván alárendelni. Ezt nemcsak a szöveg egyértelműségével, hanem a versenyigazgatóság átszervezésével is meg kívánja támogatni: nem lesz minibíróság, nem megszavazni fogják a büntetéseket, hanem a leírtakat fogják alkalmazni. Megmarad a többszemélyes testület, de Barfield munkatársai azt fogják tenni, amiért valóban ott ülnek majd az irányító toronyban: támogatni fogják a versenybíró munkáját. (A konkrét személyeket hétfőn jelentik be a szezonnyitó sajtótájékoztatón.)
"Az én elképzelésem az, hogy a versenybíráknak korlátozottabb beleszólási lehetőségük legyen a versenyigazgató munkájába" - magyarázta Barfield, aki hozzátette, ezen a téren az ALMS-ben alkalmazott és bevált módszert használja. "Természetesen fogunk egymással kommunikálni, hiszen ez hasznos, de nem fogom minden döntésem előtt kikérni a többiek véleményét. A versenybíráknak érteniük kell és támogatniuk kell abban, aminek az elérésére törekedni fogok döntéseim meghozatala során."
"A versenybírák szerepét én sokkal inkább egy biztonsági hálóként kívánom meghatározni, akik gondoskodnak arról, hogy mindig a szabálykönyvben leírtaknak megfelelően járjak el."
A versenyigazgató munkájának ilyen fajta támogatása Barfield szerint lehet újdonságként fog hatni az IndyCarban, de más szériákban ezt már sikerrel alkalmazzák.
"Ilyen rendszerben rengeteg helyen dolgoznak és ahonnan én jövök, ott is így csináltuk" - tette hozzá Barfield. "Ez erővel ruházza fel a versenybírókat, mert nekik nem kell kivenni a részüket a döntéshozatalból. Ők azért lesznek mellettem, hogy figyeljenek rám és figyelmeztessenek, ha a formálódó ítéletem nem lenne összhangban a szabályzattal. Ha azt mondják nekem, hogy 'a szabálykönyv alapján ebben nem dönthetsz', akkor ezzel visszatartanak egy hibás lépéstől. Végeredményben nekünk az a dolgunk, hogy helyes döntéseket hozzunk. Ez ennyire egyszerű."
Barfield azt is elmagyarázta, hogy ez az új rendszer hogyan lesz látható a versenyzők számára is.
"A versenyzőknek tartott eligazításokon pontosan meg fogják ismerni az elvárásaimat. Például elmondom majd, hogy 'srácok számomra a blokkolás ezt és ezt jelenti. Ha ezt teszitek, büntetni fogok, ha ezt, akkor nem,' és szépen el fogom magyarázni az egész koncepciót. Végül a versenyzők úgyis kérdéseket fognak feltenni, amit nagyon helyeslek, hiszen a kérdéseikkel pontosítani tudjuk a részleteket, még precízebben körülhatárolhatjuk azokat a konkrét eseteket, amiket nem fogok elnézni. Mostantól pontosan tudni fogják, én mit tekintek blokkolásnak, mit fogok büntetni és mit nem. Nem leszek ugyan 100%-ban precíz, de legalább már lesz elképzelésük arról, hogy honnan közelítem meg a kérdést."
"Nem akarom, hogy bármi félreértés is megmaradjon köztünk a találkozó után: a célom az, hogy a versenyen már mindenki pontosan tudja, mit szabad és mit nem. Vagyis ha egy versenyző olyat tesz, amit az eligazításon átbeszéltünk és megállapítottuk, hogy büntetést von maga után, akkor azonnal megnézek egy visszajátszást, hogy pontosan még egyszer szemügyre vehessem a történteket, majd meghozom a döntésem. Ha hagynám, hogy a többi versenybíró is elmondhassa a véleményét és szubjektív szempontok is terítékre kerüljenek, az a versenyigazgatóság megítélésén rontana. És aláásná a versenyzőkkel és csapatokkal kiépített kapcsolatunkat.
"Ha sikerül mindannyiunknak közös nevezőre jutni az eligazításon, akkor nem szabad megkockáztatni a bizalom elvesztését egy olyan döntéshozatali mechanizmus alkalmazásával, aminek döntései megkérdőjeleznék a versenyigazgatóság hitelességét. Nem akarom, hogy bárki is megkérdőjelezze a döntéshozó személyét, hogy az ítéletek kitől érkeznek. Egyszemélyes döntéshozó leszek, így számos konfliktushelyzetet el fogunk kerülni."
A fellebbezési procedúra is másképpen működik majd 2012-ben: a versenybírók kivonásával a döntéshozatalból Barfield körül egy olyan testület működik majd, akik elfogultságtól mentesen írhatják majd felül akár az ő ítéleteit is, amennyiben valaki panasszal él ellene. Az óvások súlyosságától függően a versenyigazgatóság munkájába új pozíciójából semmilyen beleszólással nem rendelkező Barnhart véleményét is kikérhetik, aki a kívül álló szemével talán új szempontokat is mérlegre tehet majd. Muszáj hangsúlyoznunk, hogy ez semmiképpen nem jelenti azt, hogy Barnhart bármilyen szerepet is kapna a versenyigazgatóság munkájában: személyére csak óvások és fellebbezések esetén lehet szükség, egy függetlenített eljárás keretében.
Áttekinthetőbb tördelés
Barfield csapata sokat tett azért, hogy fejfájás nélkül végig tudjuk olvasni a szabálykönyvet. Míg a 2011-es verzióban arab és római számok mellett még betűkkel is jelölték az egymás alá betagozódó paragrafusokat, nem kevés munkába tellett, mire az ember elő tudott bányászni egy-egy hivatkozást a jelölések dzsungelében. Ez most sokkal letisztultabb lett és egyszerűen követhetővé tette az egyes bekezdéseket.
1.1C(2)-es szabály
A fenti paragrafus - sajnos - szinte egy az egyben átemelésre került a 2012-es szabálykönyvbe is.
1.1.3.2 Az illetékeseknek joguk van bármilyen döntést hozni az általuk szükségesnek ítélt helyzetben, bármiről is legyen szó egy-egy esemény kapcsán, függetlenül attól, hogy történt-e szabálysértés szükség van-e büntetésre.
Az 1.1.3.2-re átnevezett "Barnhart szabályt" kell elsőként kiradírozni a 2013-as regulák közül.
Blokkolás
Itt a szövegben nincs ugyan változás (9.3.2-es pont), de Barfield egyértelműen mást gondol a blokkolásról, mint elődje és ígérete szerint ez majd az alkalmazásában is látszani fog. Erről korábbi cikkünkben már részletesebben írtunk.
Rajtok
2012-ben is maradnak a gördülő rajtok és a kétsoros újraindulások.
7.10.3 A verseny rajtja előtt egy Safety Car diktáltja a tempót a mezőnynek. A Safety Car tetején villogó fények lesznek a parádé és felvezető körök alatt. A megfelelő időben a fények elalszanak, ami a verseny elindítását hivatott előrejelezni a következő kör végén. A Safety Car a számára kijelölt helyre vonul vissza. A körszámlálás a felvezető kör végén indul.
7.11.1.2. Miután a starter kiadta "az egy kör van a rajtig" jelzést, az autóknak össze kell állniuk a kétoszlopos formációba. Az élen állónak minden egyes rajt előtt joga van megválasztani, melyik oldalról indul. Minden autónak a versenyben elfoglalt pozíciójában mell felsorakoznia. Amennyiben a verseny vége felé kerül sor ismételten rajtra, a versenyigazgatónak joga van a lekörözött autókat a mezőny végére terelnie.
A körök mérése
A hírhedt és közelebbről meg nem határozott "amennyiben másképp nem rendelkeznek" klauzula továbbra is megmaradt, de 2013-ban jó eséllyel nem fogjuk látni a szabálykönyvben.
7.1.2.3.4 A befejezett köröket mérik, amennyiben másképp nem rendelkeznek.
Ha megkérdezzük erről a Ryan Hunter-Reay és az Oriol Servia drukkereket, lehet nem kapunk őszinte választ. A loudoni versenyen elsütött varázslat tehát - amikor egy suhintással eltűnt több megtett versenykör is - elviekben idén is megismétlődhet, bár joggal bízhatunk benne, hogy az új versenyigazgató nem fog ilyen mélységekbe süllyedni.
Tesztelés
Ez egy olyan pontja a szabálykönyvnek, ahol radikális változások történtek: az új autó és motorok érkezésével a csapatoknak sokkal több tesztmérföldre van szükségük, mint az utóbbi években bármikor és ehhez a szabályokat is hozzáigazították.
A 2011-es tesztregulákat szorosan hozzákapcsolták a Leaders Circe szerződésekhez, ennek 2012-ben vége.
A motorgyártók a szezon rajtja előtt korlátlanul tesztelhetnek, az indulás után viszont összesen hat napot szánhatnak erre.
A csapatok számára három napos hivatalos tesztet biztosítanak (ez ugye Sebringben lesz és az INDYCAR szervezi), minden egyes autó napi három szett Firestone gumival rendelkezhet. Ezen a teszten nem korlátozzák be, hogy egy-egy motor mennyi mérföldet futhat maximálisan.
A privát teszteknél viszont lesz mérföldlimit: január 1. és március 25., a St. Petersburg-i szezonnyitó között maximum 1000 mérföldet mehetnek. Nem szabnak felső korlátot a tesztnapok tekintetében, de az 1000 mérföldes limit teszi majd a dolgát - különösen, ha oválpályáról van szó.
A szezon során napokban és mérföldekben is korlátozzák a tesztelést. A motorbérleti szerződések részeként egy autó összesen 10 ezer mérföldet futhat az első versenytől az utolsóval bezárólag: a versenyhétvégék az INDYCAR számításai szerint mintegy 8 ezer mérföldet emésztenek fel, így kb. 2 ezer mérföld marad tesztelésre. Ezt maximum hat napba lehet besűríteni - ebben nincs változás tavalyhoz képest.
Kommunikáció a versenyirányítással
7.1.6.4 Azonnali üzenetváltás - A versenyirányítás közvetlenül küldi üzeneteit a résztvevők felé. Ezen a rendszeren keresztül ad tájékoztatást a pálya állapotáról, küldi figyelmeztetéseit, értesít a büntetésekről és egyéb információkról. Lehetőség lesz kifejezetten csak egy résztvevőnek, ill. az egész mezőny számára az üzenetküldésre.
A 2012-es szabálykönyv egyik legpozitívabb fejleménye a Champ Carban használt intranet rendszer bevezetése, amin keresztül a csapatok közvetlenül is kommunikálhatnak a versenyigazgatóval és vica versa. Ahogy a loudoni eset is bebizonyította, a rádión keresztüli kommunikációnak nemcsak korlátai vannak, hanem a nyomon követhetőséget is erősen megkérdőjelezi.
Barfield ezt a rendszert alkalmazta az ALMS-ben is, miután a Champ Carban bevált és most egy hasonló megoldást honosít meg az INDYCAR-ban is. A kommunikáció menedzselésével külön versenybíró foglalkozik majd, akinek többek között az lesz a feladata, hogy ráirányítsa Barfield figyelmét a fontosabb beérkező üzenetekre, aki majd ugyanezen a csatornán keresztül közvetlenül is reagálhat majd ezekre.
Mivel a teljes kommunikáció rögzítésre kerül, így a félreértések és egymással homlokegyenest ellenkező állítások korának ezzel vége.
Ennek a kommunikációs rendszernek a továbbfejlesztéseként hamarosan bevezetésre kerül egy hasonló rendszer az INDYCAR és a pit marshallok között is. Egyedül a biztonsági autó sofőrje marad ki ebből, egyedül vele fogják rádión keresztül tartani a kapcsolatot.
Versenyhelyzetek
7.1. A pálya állapotai - A versenyigazgató dönt a pálya állapotáról.
Nos itt nem lett sokkal konkrétabb a szabálykönyv a tavalyinál, vagyis nem írják körül, hogy pontosan mi jelzi azt, mikor van zöld zászló érvényben. A sárga zászlókkal kapcsolatos megfogalmazás egyértelmű - a minden autóban megtalálható TCR (Track Conditions Radio) aktiválásával lép hatályba - de a zöld zászlós szakaszt mi jelzi előre? Egy szóbeli utasítás, a zöld zászló meglengetése vagy valami más? A loudoni példát ismét elővéve láthatjuk, hogy nem ismerni, pontosan mikor vált a pálya sárgából zöldbe ill. fordítva.
Mindenesetre a konkrétumok hiánya ellenére Barfield megerősítette, hogy a zöld zászló meglengetése számít hivatalosan a zöld zászlós szakasz kezdetének.
Teljesítmény minimum
A megfogalmazás egyszerűsítése mellett a "Milka Duno Szabály" semmit nem változott.
7.13 Teljesítmény elvárások - A versenyigazgató teljesítmény minimumokat állít fel minden eseményen, aminek teljesítése a részvétel feltétele. Általánosságban egy résztvevőnek 105%-on belül kell maradnia a leggyorsabb időt elérő autóval szemben, ill. a versenyigazgató elvárásainak megfelelő kiegyensúlyozott teljesítményt kell mutatnia. Általánosságban ezek a követelmények az első szabadedzés előtt kerülnek közzétételre, amit a szabadedzés megkezdését követően nem emelnek meg. A pálya fizikai állapotától függően, egyéb biztonsági és más megfontolások figyelembe vételével az INDYCAR dönthet a teljesítmény minimumok későbbi meghatározásáról is.
Laktóz intolerancia?
Ez továbbra is talán az autósport legbizarabb sportregulája marad:
1.6.2.7.2. Az Indianapolis 500 mérföldes versenyen a győztes versenyzőnek a victory lane-ben kötelező tejet innia.
Egy újabb gyöngyszem
A szabálykönyv 1.6.5.3. pontja szerint mindenkinek mindent tudnia kell mindenről, ami egy - akár kötelező, akár nem - találkozón, eligazításon elhangzott, de:
1.6.5.4. Semmilyen telefon, mobil eszköz, személyes digitális segédeszköz vagy más felvétel készítésére alkalmas eszköz használata nem engedélyezett a kötelező eligazításokon, megbeszéléseken.
Érdemes tehát mindent mindenkinek jól az eszébe vésnie, mert az INDYCAR paranoiás félelme attól, hogy végül minden a YouTube-on köt ki, ezúttal is felülírta a józan ész szabályait.
Csak ha eső van, vagy ha fúj a szél, akkor is?
7.10. A verseny rajtja
7.10.5 A versenyigazgató döntése értelmében minden autónak "esőgumikon" kell elkezdnie az épített és utcai pályás versenyeket. Bár az "esőgumis" futáshoz az autókon lehet módosításokat végrehajtani, minden résztvevőnek meg kell felelnie a verseny utáni technikai ellenőrzésen. A versenyigazgatói döntés után a zöld zászló érvénybe lépését követően a résztvevők bármikor válthatnak száraz gumira.
Valószínűleg ezzel azt akarták mondani, hogy esőben kötelező esőgumival rajtolni, de ha szó szerint akarjuk ezt érteni, akkor a versenyigazgató akár úgy is dönthet, hogy száraz időben is kötelező lehet az esőgumival rajtolás... na ez lenne ám az igazi móka!



