A rangos brit szaklap a Race Engine Technology a Honda V8-as Indy motorjának ítélte az "Észak-Amerika Év Motorja" díjat.
A 2003-ban létrehozott sajtóorgánum nyolcszor jelenik meg egy évben és a versenysportban használatos technológiákkal, újdonságokkal foglalkozik. A Simon Moss irányítása alatt álló lap a világszerte a sportban dolgozó tervezők, mérnökök számára íródik. A magazin legutóbbi számában osztogatták a díjakat, amiből a Hondának is jutott.
A Honda az utóbbi hat évben egyedül látta el motorokkal Az egész IndyCar szériát és erőforrásaik a teljesítmény és a megbízhatóság területén sem vallottak szégyent.
2006-tól lett a Honda az egyetlen gyártó a szériában és azóta 98 különböző versenyző kezei között több mint egy millió mérföldet (pontosan 1 901 386 kilométert) tettek meg, miközben csupán hat meghibásodás történt. Három olyan év is volt, amikor egyetlen motorhiba sem hátráltatta a csapatokat (2008, 2010 és 2011).
Tavaly 41 különböző versenyző összesen 329 781 kilométert teljesített motorhiba nélkül.
"A Honda Indy V8-as motorja eléggé sokat futott és megtiszteltetés számunkra, hogy a Race Engine Technology elismeri ezt a teljesítményt" - nyilatkozta a HPD technikai igazgatója Roger Griffiths. " Az összes munkatársunk itt a HPD-nél és a technikai partnerünknél az Ilmornál azon dolgozott, hogy a legendás megbízhatóságon kívül a teljesítmény terén is egyenlő feltételeket biztosítsunk az összes csapatnak az IndyCar szériában. Ez sikerült is, hiszen a motorok között mért teljesítménykülönbség egy százalék alatt maradt az évek folyamán."
Idén új ellenfeleket kap a Honda a Chevrolet és a Lotus személyében. Mind a három márka V6-os turbófeltöltéses motort készített. a Honda HI12R kódnevet viselő erőforrása március 25-én debütál versenykörülmények között a floridai szezonkezdésen.
A motor a legújabb technológiát képviseli a Borg-Warner turbófeltöltőjével és a McLaren elektronikus vezérlőegységével felvértezve, továbbá az F1-ben használt technológiánál is modernebb megoldásokkal.
A HPD-t (Honda RacingDevelopment) 1993-ban alapították Észak-Amerikában (Santa Clarita, Kalifornia) a nagy teljesítményű Honda versenyautók és motorok fejlesztésére, amiket szerte a világon használnak. Mint például az IndyCarban is, ahol 1994 óta van jelen a márka, az IRL-be pedig 2003-ban lépett be és bátran kijelenthető, hogy óriási szerepet játszott a márka az IndyCar fejlődésében.



