A Bryan Herta Autosport tulajdonosai, Bryan Herta és Steve Newey kedden jelentették be, hogy a 18 éves angolai versenyzőt, Duarte Ferreirát szerződtették le a 2011-es Firestone Indy Lights szezonra. A #28-as autó főszponzorai az LS Sports és Sonagol lesznek.
Ferreira legutóbb a dél-amerikai F3-as bajnokságban versenyzett, ahol tavaly a harmadik helyen zárt öt győzelemmel és még nyolc dobogós helyezéssel. Ugyanebben a szériában versenyzett egykor a háromszor Indianapolis 500 bajnok Helio Castroneves, valamint a Champ Car bajnok Cristiano da Matta.
"Mindketten nagyon örülünk, hogy Duarte nálunk fog versenyezni" - mondta Herta. "Nagyon keményen dolgozik azért, hogy előrébb léphessen, az elmúlt néhány évben céltudatosan az Indy Lightsba készült. A múlt hónapban több napot is teszteltünk, a barberi hivatalos teszt is remekül ment. A célunk, hogy segítsük Duartét a további előrejutásban."
Ferreira go-kartozásal kezdte autóversenyzői pályafutását hat éves korában Belgiumban, számos győzelmet és bajnokságot nyert az évek során. 2006-ban ült bele a komolyabb autókba, 14 évesen a Formula Renault 1.6-ba. Az elmúlt három évben Belgiumban és Franciaországban versenyzett.
"Az álmom vált valóra azzal, hogy Amerikában versenyezhetek" - mondta Ferreira. "Mint sok más versenyzőnek, nekem is az a célom, hogy eljussak az IZOD IndyCar szériába. Nagyon hálás vagyok a Bryan Herta Autosport által kínált lehetőségért. Már ez alatt a rövid idő alatt is úgy érzem, rengeteget fejlődtem. Reális célokat tűztünk ki magunk elé és már izgatottan várom az első hétvégét."



