A Team E Racing Joel Millert indítja a Firestone Indy Lights szezonnyitó versenyén St. Petersburgban. A floridai csapatnál harmadik Indy Lights versenyét fogja futni, és igyekszik megdönteni saját legjobbját (kilencedik helyezés az Infineon Raceway-en), valamint a csapat legjobb eredményét (St. Pete, második hely).
"Joelt már régóta ismerem, igazi szenvedélyes versenyző" - mondta a Team E Racing tulajdonosa, Neil Enerson. "Jól illeszkedik a csapatunkhoz. Szeretnék köszönetet mondani a Skip Barber Racingnek, hogy lehetővé tették ezt az együttműködést."
Miller pályafutása korai szakaszában számos go-kart bajnokságot nyert, majd 2007-ben a BFGoodrich/Skip Barber országos bajnokság győztese lett öt győzelmével és tíz dobogós helyezésével. Ezután a Star Mazda bajnokságban folytatta, mint a MAZDASPEED Motorsports Development és a Team USA Scholarship ösztöndíjasa, ahol a második helyen végzett év végén egy győzelemmel és hét dobogós helyezéssel. Egy újabb Star Mazda szezont követően 2010-ben kóstolt bele az Indy Lightsba, ahol egy kilencedik és egy 11. helyezést szedett össze két versenye során.
"Nem adtam fel és egész télen dolgoztam azon, hogy ott lehessek St. Pete-ben" - mondta Miller. "Természetesen csalódott voltam, amikor már majdnem célegyenesbe érő tárgyalások kudarcot vallottak, de Neil felvetette nekem St. Pete-t, amire azonnal lecsaptam. Köszönet jár mindenkinek, aki segített ebben és alig várom már, hogy versenyezzek Floridában."



