Justin Wilson öccse, Stefan Wilson az Andretti Autosport csapatában versenyzi végig a 2011-es Firestone Indy Lights szezont, jelentették be szerdán hivatalosan.
A 21 éves angol versenyző korábban két szezont teljesített az IndyCar nevelőszériájában, legjobb eredménye egy harmadik hely 2010-ből.
"Izgatottan várom a lehetőséget az Andretti Autosportnál" - mondta Wilson. "Két szezon tapasztalata van a hátam mögött és idén úgy gondolom, megkapom a szükséges hátteret is ahhoz, hogy sikeres legyek. Nagyon várom már az első versenyünket St. Petersburg utcáin."
Stefan go-karttal kezdte pályafutását és számos országos és nemzetközi szériában is elindult. 2007-ben jöttek az első komolyabb sikerek, amikor második helyen végzett a Formula Palmer Audi bajnokságban többek között négy győzelmet aratva. Ugyanebben az évben, 17 évesen ő kapta a McLaren Autosport BRDC Young Driver díját.
"Nagyszerű dolog, hogy Stefan nálunk versenyezhet" - kommentált Michael Andretti csapattulajdonos. "Tehetséges, fiatal versenyző, aki ki van éhezve a sikerre. Rengeteg potenciál lakozik benne, ezért nagyon kíváncsi vagyok, mire leszünk képesek együtt."



