Nyolc Firestone Indy Lights versenyt közvetít élőben a VERSUS 2011-ben, az első Quebec-i versenyt pedig felvételről, de teljes hosszában leadja majd. Ez óriási előrelépés 2010-hez képest, amikor csak az Indianapolisban megrendezett Firestone Freedom 100-at adta élőben.
Az élőben közvetített versenyek a következők lesznek: Barber, Long Beach, Indianapolis, Iowa, Toronto, Edmonton, Baltimore és Kentucky.
A szezonnyitó St. Petersburg, valamint Milwaukee, New Hampshire és a szezonzáró Las Vegas Motor Speedway-en megrendezésre kerülő versenyek csak interneten lesznek elérhetők.
"Nagyon fontos számunkra, hogy az általunk a jövő sztárjaiként kezelt utánpótlás versenyzők a lehető legnagyobb nyilvánosságot kapják meg, amire támaszkodva felépíthetik renoméjukat" - nyilatkozta Randy Bernard INDYCAR vezérigazgató. "A VERSUS által biztosított élő közvetítések révén az ország legdinamikusabban fejlődő kábelcsatornáján lesznek láthatók a versenyek, ami a Firestone Indy Lights szériát is segíti a megerősödő IZOD IndyCar széria mellett. Köszönjük a VERSUS-nak, hogy kemény munkájukkal sikerült hozzájárulni ehhez az eredményhez."
"Rendkívül izgalmas fejlemény ez számunkra, miközben készülünk a szezonnyitóra" - kommentált Tony George Jr., a Firestone Indy Lights üzletfejlesztési igazgatója. "A VERSUS élő közvetítéseivel újabb eszközt kaptunk, amivel demonstrálni tudjuk versenyzőink, csapataink és szponzoraink felé, hogy a Firestone Indy Lights a valódi lépcsőfok az IZOD IndyCar széria felé."
A VERSUS 2008 óta az IndyCar kizárólagos kábeltévés partnere. A kommentátori csapatok bejelentésére - mindkét széria esetében - egy későbbi időpontban kerül sor.



