Conor Daly 2011-es kettős szezonjának első tíz hete igencsak mozgalmas lesz, hiszen az amerikai versenyző párhuzamosan szerepel majd az európai GP3-ban és az amerikai Indy Lightsban, ezért a szezon előtti tesztek miatt keresztbe kasul repüli a féli világot.
Conor február 23-án érkezett meg Angliába, hogy megismerkedjen új brit GP3-as csapatával, a Carlinnal, majd innen utazik tovább velük a kétnapos tesztre Franciaországba, Paul Ricardra, amire március 3-4-én kerül sor. A teszt után azonnal repülőre ül és találkozik Amerikában a Sam Schmidt Motorsports tagjaival és együtt készülnek a március 7-8-án esedékes sebringi Firestone Indy Lights tesztre.
"Bár kétségtelenül hektikusnak tűnik, igazán nagy pozitívuma az idei menetrendemnek, hogy már három utcai pályás versenyen leszek túl, mire az európai szezon egyáltalán elkezdődik" - mondta Conor.
Sebring után is marad az Egyesült Államokban, hiszen Alabamában és Homesteadben újabb tesztek következnek március 16-án és 21-én. Március 27-én következik a szezonnyitó verseny St. Petersburgban, majd azonnal repül át Angliába, ahol március 29-31. között három napos GP3 teszt következik Silverstone-ban.
Április 8-10-re ismét az Államokba repül, hiszen a FIL szezon második versenye következik a Barber Motorsports Parkban. A verseny befejezése után néhány órával ismét repülőn fog ülni, hiszen április 12-14-én a spanyol Barcelonában újabb háromnapos GP3 teszt következik. Ezután azonnal menni kell vissza a tengerentúlra, hiszen a hétvégén már Long Beach Grand Prix, az Indy Lights bajnokság harmadik fordulója következik.
"Rendesen átbeszéltük a tréneremmel, hogyan kell felkészülnöm erre a sok utazásra és biztosak vagyunk abban, hogy nem lesz semmi gond: 100%-os formában tudok maradni és jól tudok majd teljesíteni a versenypályákon. A Mazda segítségével nagyszerű programban vehetek részt, és a lehető legtöbb versenyen akarok elindulni. Mindent megteszek azért, hogy az utazás részét is legalább annyira élvezzem majd, mint a versenyeket" - mondta Daly.
Long Beach után hosszabb időre áthelyezi székhelyét Európába, ahol a GP3-as szezon Isztambulban, Törökországban veszi kezdetét május 6-8-án. A szezon későbbi részében Daly visszatér a tengerentúlra, ahol az Indy Lights augusztus 5-7-én esedékes kanadai versenyén Trois-Rivieres-ben, majd szeptember 2-4-én a Baltimore-i fordulón vesz részt.



