iRace.hu

Carbone és Mitchell is tesztelt az SSM-nél

E-mail Print PDF

A Sam Schmidt Motorsports nem pihen - az elmúlt napokban két versenyzővel is teszteltek a Sebring International Raceway-en.

A 18 éves brazil Victor Carbone a 2010-es F2000-es széria bajnoka - 12 versenyből hatot megnyert és hat pole pozíciót is szerzett az Alegra Motorsports versenyzőjeként. A 27 éves amerikai Rusty Mitchell idén a Star Mazda szériában versenyzett, a kilencedik helyen zárta a bajnokságot. Mitchell Észak-Amerika összes jelentősebb go-kartos bajnokságát megnyerte és három SCCA bajnoki címet is begyűjtött már pályafutása során.

"Mindegyik versenyző jól teljesített a részletesen kidolgozott tesztprogram végrehajtása közben" - mondta Chris Griffis csapatigazgató, aki hozzátette, a körülmények távol voltak az ideálistól, hiszen alig 14°C volt Sebringben.

"Nagyon elégedett vagyok a két versenyző és a csapat munkájával" - mondta Sam Schmidt csapattulajdonos. "Victor és Rusty is megmutatták, miért értek el sikereket 2010-ben, hiszen gyorsan alkalmazkodni tudtak a sokkal erősebb Firestone Indy Lights autókhoz, a csapat pedig jól tudta hasznosítani a visszajelzéseiket."

"A teszt előtt nem voltam benne biztos, mire számíthatok, hiszen rengeteg dologban különbözik ez az autó az F2000-estől" - mondta Carbone. "Az első napon az autó megismerése volt a cél, hogy jól érezzem magam benne. Másnap már sokkal magabiztosabb voltam és elkezdtünk dolgozni a beállításokon. Minden szempontból kellemes két napon vagyok túl, minden percét élveztem."

"Úgy érzem nagyon jól ment a teszt" - értékelt Mitchell. "Az autó és a csapat is fantasztikus. Izgalommal várom a további teszteket januárban."