Grosjean idei második győzelméhez kellett a rajtrácson előle induló mindkét Barwa Addax autó balszerencséje is.
A DAMS versenyzője úgy nyerte meg a futamot a harmadik helyről indulva, hogy ehhez még előznie sem kellett. A rajtelsőséget pénteken megszerző Charles Picnek már a kivezető körében gondja támadt. Autóját vissza kellett vinni a boxba és innen volt kénytelen - az elrajtoló mezőny után - nekivágni a futamnak. Van der Garde 22 körön át tartó vezetése pedig akkor ért véget, amikor áthajtásos büntetéssel sújtották egy sárga zászlós jelzés figyelmen kívül hagyása miatt.
A büntetése előtt már több mint 5 másodperces előnyt épített ki a holland fiú Grosjeannal szemben. Van der Garde végül a negyedik helyen tért vissza a pályára, de nem sokkal később már a harmadikon haladt, mert viszonylag könnyedén sikerült elmennie Dani Clos (Racing Engineering) mellett. Ezután a versenyből hátralévő körökben Davide Valsecchit (Air Asia) üldözte a holland, hogy megszerezze a dobogó második fokát. Az olasz már keményebb diónak bizonyult Closnál és jó néhány van der Garde támadást is visszavert, de az utolsó előtti körben neki is kapitulálnia kellett a holland előtt, akinek végül sikerült elmennie mellette.
Clos, kihasználva az előtte zajló csatározást, sikeresen felzárkózott rájuk, de a futam legvégén már inkább hátrafelé kellett figyelnie, hogy visszaverje Sam Bird (iSport) és Luiz Razia (Air Asia) heves támadásait.
Esteban Gutierrez (Lotus ART) a verseny elején visszaesett a 11. helyre, ahonnan sikeresen kapaszkodott fel a pontszerzők közé és lett végül hetedik. Az utolsó pontot és egyben a másnapi sprintverseny rajtelsőségét Josef Kral (Arden) szerezte meg, miután egy körrel a vége előtt sikerült elmennie Michael Herck (Coloni) lelassuló autója mellett. Kilencedik lett Jolyon Palmer (Arden), míg a tizedik pozíciót már sikerült megtartania a román-belga fiúnak.
Jules Bianchi (Lotus ART) borzasztó szezonja tovább folytatódott, mert már a rajt utáni első kanyarban összeütközött Marcus Ericssonnal (iSport) és mindketten a falban kötöttek ki, feladva a szombati versenyt. Később ezért a manőverért meg is büntették Bianchit, aki 10 rajthelyes büntetést kapott a vasárnapi futamra.



