Aki a jövő F1 sztárjait már most szeretné látni, annak nem kell mást tennie, mint figyelni a GP2 sorozatot. Az alábbiakban bemutatjuk a sorozat szereplőit!
Aki a jövő F1 sztárjait már most szeretné látni, annak nem kell mást tennie, mint figyelni a GP2 sorozatot. Az alábbiakban bemutatjuk a sorozat szereplőit!
A GP2 Series szervezői nyilvánosságra hozták a 12 versenyes 2012-es menetrendet. Tizenegy futam a Formula 1-es Világbajnokság betétfutamaként lesz megrendezve, míg egy megmérettetés teljesen különállóként. Két új helyszín szerepel az ismerős pályák mellett, Sepang és Szingapúr.

A GP2-es sorozat szervezője ezen a héten már korábban bejelentette, hogy idén november 12-13-án, Abu Dhabiban egyedülálló esemény „A 2011-es GP2 Döntő” kerül megrendezésre. A Pirelli pedig közölte a mai nap folyamán, hogy pénzdíjjal fogja jutalmazni az évadzáró eseményen résztvevő, legjobban teljesítő GP3-as versenyzőket.

A GP2-es sorozatok szervezője a mai napon bejelentette, hogy 2012-től már csak egy GP2-es versenysorozat lesz. A GP2 Fő kategóriája 2005-ben, míg az Ázsia sorozat 2008-ban debütált.

Esteban Gutierrez (Lotus ART) a vezetést a verseny korai szakaszában átvéve szerezte meg első GP2-es győzelmét a valenciai hétvége sprintfutamán.

Grosjean idei második győzelméhez kellett a rajtrácson előle induló mindkét Barwa Addax autó balszerencséje is.

Charles Pic indulhat majd az élről a holnapi főversenyen, miután minimális különbséggel (0.052 mp) megelőzte csapattársát, a holland Giedo van der Garde-t, a nemrégiben befejeződött valenciai időmérőn.
A 2011-es évad eddig nem igazán hozott szerencsét az aktuális éllovasnak: miután Romain Grosjean uralta a mezőnyt Isztambulban, pont nélkül kellett távoznia Barcelonából.

Az Autosport.com értesülései szerint Christian Vietoris visszatér a Racing Engineering alakulatához az e hétvégi valenciai GP2-es fordulóra.

Alvaro Parente fogja vezetni a Carlin csapat egyik autóját a hétvégi, valenciai GP2-es futamokon. A portugál versenyző jól ismeri az angol alakulatot, hiszen velük nyerte meg a 2005-ös brit F3-as bajnokságot. Parente - aki korábban már nyert az F1 legerősebb nevelőszériájában is - Max Chilton mellett versenyez a hétvégén.
Charles Pic (Barwa Addax) minden erőlködés nélkül, az élről indulva nyerte meg a szombat délutáni, második monacói versenyt. A francia versenyzőnek csak az első kanyarban kellett védekeznie a kiválóan rajtoló Josef Krallal (Arden) szemben, ezután már senki nem veszélyeztette győzelmét.
Davide Valsecchi rajt-cél győzelmet aratott a péntek délelőtti, első monacói futamon. Az olasz a rajtnál azonnal átvette a vezetést, miután az élről rajtoló Sam Bird a rajtrácson ragadt (és csodával határos módon mindenki ki tudta kerülni az autóját.)
Giedo van der Garde (Barwa Addax) bizonyult a leggyorsabbnak az izgalmakkal teli csütörtök délutáni időmérő edzésen, és – a barcelonai után, immár sorozatban másodszor - sikerült megkaparintania a rajtelsőséget.
Jules Bianchi (Lotus ART) bizonyult a leggyorsabbnak a GP2 sorozat barcelonai időmérő edzésén, míg a bajnokságot vezető Romain Grosjean (Dams) csak az ötödik rajtkockából indulhat a szombati főversenyen. Legalábbis ezt gondolhattuk a péntek délutáni kvalifikáció után.
A két héttel ezelőtti isztambuli szezonnyitón két versenyző dominált: Az első versenyt az élről megnyerő Romain Grosjean (Dams) és a hétvége során a pontokat szorgalmasan gyűjtögető Sam Bird (iSport International). Vajon Spanyolországban is ilyen jó formában lesznek?
A 17 éves olasz tinédzserre, Kevin Cecconra esett a Coloni Motorsport választása, miután versenyzőjük, a szintén olasz Davide Rigon megsérült az idénynyitó török hétvégén. Ezzel Ceccon lesz a GP2 sorozat legfiatalabb versenyzője idén. A megállapodás a soron következő barcelonai és monacói versenyekre szól.
A verseny végi biztonsági autós periódus sem tudta megakadályozni a monacóit abban, hogy megszerezze első győzelmét a GP2 fő sorozatában.
Sam Bird az utolsó körökig küzdött a győzelemért, de Grosjean visszaverte minden támadását és megnyerte a GP2 sorozat szezonnyitó versenyét az Isztambul Parkban.
Hat sikeres év után immár a hetedik GP2-es szezon rajtol el a hétvégén Törökországban.
Page 1 of 3