Nico Hülkenberg és Sergio Pérez is megelőzte az első tesztnap legjobbját, Sebastian Vettelt, igaz a Force India és a Sauber is a szuperlágy Pirelliken érte el ezeket az időket.
Nico Hülkenberg volt a 2. tesztnap legjobbja
Kérdezz-felelek Nico Rosberggel
Bár a Mercedesnél elsőként Michael Schumacher vezethette a kedden bemutatott új versenyautót, de egy reklámfilm forgatáson illetve egy privát teszt keretén belül már Nico Rosbergnek is volt szerencséje kipróbálni a W03-ast. A Formula-1 hivatalos oldalának adott interjúban a 26 esztendős versenyző többek között az első benyomásokról is beszélt, melyekből kiderül, hogy a német meglehetősen optimista a szezonkezdéssel kapcsolatban.
A Lotusnál nagyobb lehet a baj annál, mint amit a csapat elmondott
A barcelonai teszthét nem volt sikeres a Lotus számára, miután 7 kör megtétele elég volt arra, hogy Romain Grosjean úgy érezze, abba kell hagynia a tesztelést. A csapat abban bízott, hogy a kasztni csere lehetőséget biztosít a további folytatásra, ám a gond ennél sokkal nagyobb lehet, így a csapat tegnap este összepakolt, és visszautazott az enstone-i bázisra.
Nem lesz lépcsős orrú a HRT autója
A Hispania Racing Team nem vesz részt az második kollektív teszten Barcelonában, ám egy fénykép erejéig azért hallatott magáról a kis csapat. A HRT hivatalos honlapján bemutatott egy fotót az egyelőre még teljesen csupasz, Cosworth motorral hajtott F112-ről.
Vettel kezdett legjobban Barcelonában
Sebastian Vettel bizonyult leggyorsabbnak a barcelonai teszthét első napján, míg a Jerezben legtöbb kilométert futó, és nem mellesleg az új autók között a leggyorsabb köridőt jegyző Lotus, hibás kasztni miatt nagyon korán feladni kényszerült mai programját.
Bemutatták a Mercedes W03-at
A nagy csapatok közül a Mercedes az egyedüli, aki az első kollektív tesztre még a tavalyi, kissé módosított autójával érkezett, az istálló kommunikációja szerint azért, hogy a gyári fejlesztésekkel két hetet nyerjenek, és egy stabilabb autóval kezdhessék el a szezont.
Valódi okok, amiért idén már nem lesz olasz versenyző a rajtrácson
Jarno Trulli távozásával több, mint négy évtized után most először maradt olasz versenyző nélkül a száguldó cirkusz. A 2012-es szezonban egy olyan ország nem képviselteti magát egy pilótával sem, amely legendás csapatokat, legendás versenyzőket és nem utolsósorban legendás helyszínt adott a Formula-1-nek. Jarno Trulli szerint ezen nem kell csodálkozni, hiszen országában nincs aki támogassa a fiatal tehetségeket.
A Red Bull csapatfőnöke Bahrein mellett érvel, és bízik az FIA értékítéletében
Az idei év egyik nagy kérdése, hogy visszatér-e a száguldó cirkusz Bahreinbe, avagy idén is távol marad az arab államtól. Jelenleg is ellentmondásos hírek érkeznek az országból, és az Egyesült Királyság parlamentjében már politikai csatározások játszóterévé vált a futam sorsa. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azonban úgy gondolja, a döntést rá kell hagyni a Formula-1 és a Nemzetközi Automobil Szövetség vezetőire.
Whitmarsh is megnyugodott, hogy az MP4-27 orrával nincs gond
A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh elárulta, hogy a tervező csapat már biztosította őt afelől, hogy az orr-kialakítás miatt nincs ok aggodalomra.
Hivatalos: Petrov váltja Trullit a Caterhamnél
A mai napon a Caterham F1 Team hivatalosan is megerősítette, hogy a 2012-es szezonban Vitalij Petrov lesz Heikki Kovalainen csapattársa. Ez azt jelenti, hogy Jarno Trulli személyében egy újabb veterán versenyző búcsúzik a szériától.
Martin Whitmarsh bízik a FOTA jövőjében
Martin Whitmarsh, a Formula-1-es csapatok szövetségének elnöke úgy véli, hogy a csapatok továbbra is tudnak majd együtt dolgozni annak ellenére, hogy a szövetség létszáma jelentősen megcsappant az elmúlt év végén.
Newey kissé aggódik a Mercedes késői bemutatója miatt
A jerezi kollektív teszten a nagy csapatok közül egyedül a Mercedes nem próbálta még ki új autóját, ami két egymással ellentétes kérdést is felvethet. Az egyik szerint vajon megengedheti-e magának egy csapat is azt a luxust, hogy négy értékes napot hagyjon elveszni az új autó pályán történő vizsgálatából? A másik kérdés viszont éppen az, hogy az így nyert két hét hatékonyan javíthatja-e a Mercedes új gépének versenyképességét? A két kérdés mellé a Red Bull tervezőzsenije, Adrian Newey egy harmadik megoldást gondol: a Mercedes valamit rejteget a riválisok elől.
Kérdezz-felelek Nico Hülkenberggel
A Force India tavalyi év végén, Adrian Sutil helyére az addigi tesztpilótáját, a 2010-ben a Williamsnél egy egész szezont végigversenyző Nico Hülkenberget szerződtette le az idei évre. A 24 éves német versenyzőnek tavaly a pénteki teszteken volt alkalma ismerkedni a VJM04-el, így van rálátása arra, miben különbözik az idei autó elődjétől. Többek között erről is kérdezték a jerezi tesztek kapcsán.
Senna: Valahol a középmezőnyben vagyunk
Tény, hogy Sir Frank Williams csapatának van hova felkapaszkodnia a tavalyi harmatgyenge szezon után, ami a radikális változásokkal és átalakulásokkal sem lesz egyszerű feladat. A csapat frissen szerződtetett versenyzője, Bruno Senna jelenleg úgy érzi, hogy idén a középmezőnyben harcolhat, de erről leginkább csak a következő kollektív teszt adhat tiszta képet.
A Bahreini Nagydíj a brit politikai csatározások kereszttüzében
Az idei Bahreini Nagydíj a jelek szerint a brit politika játszóterévé kezd válni. Ahogy arról az elmúlt héten írtunk, a Brit Parlament Lordok Házának néhány befolyásos tagja a Times hasábjain nyílt levélben fordult a Nemzetközi Automobil Szövetséghez, hogy gondolják át az idei verseny megrendezését, mivel az arab államban sem a politikai, sem a társadalmi stabilitás jelenleg nem biztosított, és a demokratikus vívmányok is igen távol állnak jelenleg az ország vezetésétől. Most szintén a Brit Parlament egy csoportja, a UK-Bahrain All-Party Parliamentary Group, és szintén a Times hasábjain a verseny megrendezésére szólított fel az illetékeseket.
10 dolog, amit megtudhattunk a jerezi tesztekből
Kitaposott alapigazság, hogy az első kollektív tesztek után még nem érdemes a köridőkkel foglalkozni, és főleg nem érdemes jóslatokba bocsátkozni az erősorrendekkel kapcsolatosan. Na de akkor milyen következtetéseket lehet levonni az év eleji felkészülésből? Az Autosport munkatársa, Jonathan Noble megadta a választ, és a múlt heti négy napos teszt után 10 pontban összeszedte, mi az amit megtudhattunk jerezi tesztekből.
Rések a pajzson - Legális vagy illegális a Red Bull autójának orrnyílása?
A múlt heti autóbemutatóknál nem történt nagy meglepetés, amikor a világbajnok alakulat, a Red Bull Racing idei konstrukciója is lépcsős orrkialakítással mutatkozott be, ám az éles szemű szakemberek az orr rész törésénél hamarosan felfigyeltek egy postaláda-nyílás szerű lyukra. Természetesen rögtön megindultak a találgatások Adrian Newey újabb ötletéről, és arról, hogy vajon legális-e.
A Williams nagy üzlete - kiszivárgott dokumentumok
A tavalyi év második felében többször is cikkeztek a venezuelai olajtársaság, a PDVSA és a Williams közötti érdekes, és némiképpen talányos szponzori kapcsolatról. Egy most kiszivárgott dokumentumból kiderül, hogy grove-i alakulat igen jó üzletet kötött a dél-amerikai céggel.
A Senna film még mindig tarol
Az Ayrton Sennáról készült 2010-es dokumentumfilm nem csak a Formula-1 rajongói között aratott hatalmas sikert, de így látta ezt a Brit Film- és Televíziós Akadémia is, hiszen két kategóriában is BAFTA díjat nyert.
Alonsóé volt a legjobb köridő, de a legkevesebb kilométer is
Bár a Ferrari spanyol versenyzője, Fernando Alonso érte el az utolsó tesztnap legjobb köridejét, ám a csapat ismét problémákkal küzdött, mint ahogy a harmadik helyen záró regnáló bajnok, Sebastian Vettel RB8-asa is.
Page 1 of 46



